Ha elítélik, 10-től 20 évig terjedő szabadságvesztést kaphat. Életfogytiglant nem, mivel a támadás idején még nem volt 20 éves.


Letartóztatásra tesz indítványt a Tolna Megyei Főügyészség a szekszárdi 6 és fél éves kislány megölésével gyanúsított 19 éves férfi ügyében - írta meg a Blikk.

A szekszárdi férfit gyanúsítja a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság annak a kislánynak a megölésével, akinek holttestét a Séd patak medrében találták meg pénteken - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője.

A gyilkosság napján őrizetbe vett férfi részleges beismerő vallomást tett.

Horváth László, a TMRFK bűnügyi technikai osztályvezetője felidézte, hogy a rendőrséget március 8-án este fél hét előtt nem sokkal értesítették a Patak utcában lakó kislány eltűnéséről. A szekszárdi rendőrkapitányság nagy erőkkel kezdte meg a gyermek felkutatását, és a Patak utca mögött, a Séd medrében rövid időn belül megtalálták holttestét. Az adatgyűjtés, tanúkihallgatások során vették őrizetbe a gyanúsítottat.

A férfit 14. életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsítják, amely 10-től 20 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Életfogytiglant nem kaphat, mivel a támadás idején még nem volt 20 éves.

Az osztályvezető a nyomozás érdekire hivatkozva sem az emberölés körülményeiről, sem az indítékról nem nyilatkozott, azt sem erősítette meg, hogy a férfi rokona volt az áldozatnak. Újságírói kérdésre, miszerint felmerült-e szexuális indíték, annyit mondott, szakértők bevonásával folytatják az eljárást.

A szekszárdi Tolnatáj televízió pénteki beszámolójában a hozzátartozók azt mondták, hogy az elkövető a kislány büntetett előéletű, droghasználó unokatestvére, és a gyermeket koponyasérüléssel, lemeztelenítve találták meg - írta az MTI.

Az Origo azt írta, hogy a fiatal férfit 17 éves korában, 2017 őszén a bíróság cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnokság alá helyezte. A helyiek szerint "drogos pszichopata" volt, korábban börtönben is ült.

A gyerek édesapja szerint is kábítószerezhetett a férfi. A család elmondása szerint a gyanúsított a kislánnyal és velük élt egy házban.

A gyilkosság körülményeiről még nem tudni részleteket, de a Blikk szerint a férfi ismeretlen ígérettel hívta el otthonról a kislányt a patak melletti töltésre, ahol egy nagyobb tárggyal, feltehetően egy vascsővel, legalább hatszor lesújtott a fejére.

A Bors hétfőn délután megjelent cikke szerint a rendőrök bevitték a bíróságra K. Dánielt, aki nyelvét nyújtogatta a fotósokra.

VIDEÓ: A Bors felvétele

A HírTV írása szerint a férfit letartóztatták és a szekszárdi járásbíróság elrendelte elmeorvosi vizsgálatát is.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!