A sofőr akár 150-el is száguldozhatott, amikor elvesztette az uralmát a kocsi fölött. Karácsony Gergely szerint, ha lennének kamerák, akkor „ezek a kretének egyből visszavennének az arcukból és a sebességből is”.


RACE-001 - ez volt a rendszáma annak az autónak, ami a hétvégén a szalagkorlátot átszakítva gázolt halálra egy 26 éves kerékpárost az Árpád-hídon - ez derül ki Karácsony Gergely hétfő esti Facebook-bejegyzéséből. A főpolgármester bejelentette: a főváros 48 sebességmérő kihelyezését készítette elő.

A baleset július 1-jén 0 óra 45 perc körül történt.

A balesetben a két sofőr és a 26 éves biciklis is megsérült. A kerékpárral közlekedő férfit a helyszíni ellátás után válságos állapotban szállították kórházba, ahol később belehalt a sérüléseibe.

Az RTL Híradónak később a helyszínről készült fotók alapján egy igazságügyi gépjármű szakértő azt mondta, hogy az autós akár 130-150 kilométer per órás sebességgel száguldozhatott, miközben az adott szakaszon 70 kilométer per óra a megengedett legnagyobb sebesség.

Karácsony Gergely a rendszámra utalva azt írta: ebből is látszik, hogy nem egy szerencsétlen véletlenről, hanem rendszerszintű problémáról van szó.

A főpolgármester azt is hozzátette, hogy reméli hamarosan működésbe is tudjuk hozni ezeket.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!