Felfüggeszti a tárgyalásokat az előválasztásról Puzsér Róbert Karácsony Gergellyel, miután az MSZP-DK-Párbeszéd-Momentum az LMP és a Jobbik nélkül állapodott meg a kerületi polgármesterjelöltekről - értesült az Index.

Ahogyan korábban megírtuk: az MSZP-DK-Párbeszéd-Momentum szombaton jelentette be a polgármesterjelöltjeit, rá néhány órára pedig az LMP, a Jobbik és a Puzsér Róbert-féle Sétáló Budapest csapat közös közleményükben azzal vádolták a szocialista pártot, hogy tudatosan az ellenzék megosztására játszik.

Nem beszélnek programról, nem egyeztetnek Budapest jövőjéről, hanem kizárólag pozíciókkal seftelnek. Ezzel ellehetetlenítik a teljes ellenzéki együttműködést

- írták.

Máris áll a bál a baloldal budapesti összefogása miatt

Az LMP, a Jobbik és Puzsér közösen olvasott be a baloldali szövetségnek, a Momentumban is többen kiakadtak.

Az Index úgy tudja, hogy Puzsér Róbert stábja vasárnap este jelezte Karácsony Gergelyéknek, hogy felfüggeszti a tárgyalásokat vele, ezzel pedig gyakorlatilag kiszáll az előválasztásból. Információik szerint Puzsérék nem tartják korrektnek, sőt, inkább nevetségesnek, hogy a DK több kerületben jelölhetne, mint az LMP. Emellett rossz döntésnek tartja, hogy a Jobbikot kizárják a megállapodásból, miközben a külső kerületekben biztosan erősebb a párt jó néhány szereplőnél.

Puzsérék jelezték: felfüggesztik a tárgyalásokat Karácsonnyal,

ameddig Karácsony vissza nem vonja ezt a bejelentést, és újra nem nyitják a kerületi tárgyalásokat immár a Jobbik részvételével.

Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd / MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!