Tömegesen pusztulnak a madarak a kaliforniai San Francisco Bay Area területén és a Sierra Nevada térségében - írja a Live Science. Sokáig nem lehetett tudni, hogy mi áll a jelenség hátterében, a szakemberek most egy baktériumra, illetve a madáretetőknél kialakult "tömegre" gyanakodnak.

A Kaliforniai Hal- és Vadvédelmi Hivatal (CDFW) központjaihoz tavaly december óta érkeznek az elpusztult pintyekről szóló bejelentések. Egy, a tetemeken elvégzett vizsgálat alapján a kiváltó ok a szalmonellózis.

Úgy tűnik, a madarak nagy számban verődtek össze, ez pedig elősegítette a kórokozók terjedését.

Az állatok a fertőzött példányok ürülékével szennyezett víz, táplálékok vagy objektumok révén betegedhetnek meg. Ahogy az etetők környékén nő a madarak száma, úgy fokozódik a fertőzés kockázata.

Larry Keller, Lititz Pa. / Getty Images

Krysta Rogers, a CDFW munkatársa szerint a beteg pintyek napokon belül elpusztulnak. A járvány különösen súlyosan érinti a fenyőcsízt, de a kis aranypinty, az aranycsíz és más fajok is veszélyben vannak. A fertőzött példányok levertnek és puffadtnak tűnnek, szemük részlegesen csukva van. A szakemberek szerint a madárfürdők és madáretetők eltávolítása hozzájárulhat a járvány megfékezéséhez.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!