A Veres az ég igazán nyugtató hatású dal, pár percre segít kilépni a más dolgokon kattogásból és visszatérni a jelenbe.


A Folkfonics zenekart konzervatóriumot és Zeneakadémiát végzett zenészek alapították. Sajátos, sokszínű zenei világukban népdalok, irodalom és saját dallamok keverednek alternatív pop-funk-swing köntösbe bújtatva, finom vonós és fúvós hangzással tarkítva. Előadásaikra éppúgy jellemző a meghitt, csendesülős jelleg, mint a táncra invitáló zenék.

Nagyzenekarként nyolcfős felállásban, akusztikus formációban pedig kvartettként lépnek fel Volkova Krisztina szólóéneklésével. 2019-ben dupla ifjúsági koncertet adtak akusztikus formációban a Művészetek Palotájában, valamint felléptek azon a nyáron Kínában, a Hangzhouban megrendezett BudapestFesten.

Új klipjüket karácsonyi meglepetésnek szánják, a dal a Veres az ég című moldvai csángó népdal feldolgozása, ami a májusban megjelent Vándordal című második nagylemezükön szerepel.

Szabó Csaba gitáros így mesél a dalról:

„A Veres az ég felvétele is csúszott a pandémiás bezárkózások miatt. Amit elkezdtünk írni, egy évvel később újra, szinte az elejétől kellett felépíteni. Egy hétvégén, kora reggeli órában kezdtük el újra próbálni, összerakni a dalt ismét. Szinte az egész zenekar nagyon fáradt és kicsavart volt érkezéskor, hisz az előtte való napokon este koncerteken, próbákon, munkában kellett helytállnunk, és csak ebben a lehetetlen időpontban tudtuk a próbánkat összehozni.

Ez a dal a zenekar egyik kedvence az új albumról. Ahogy a felvételen rakódtak egymásra a felvett sávok a Tom Tom Stúdióban, majd ahogy Dorozsmai Gergő gyönyörűen finomra keverte és masterelte az egyszerre megszólaló hangszereket, egyre inkább visszahelyezkedünk hallgatás közben abba az állapotba, amit azon a kora reggelen megéltünk. Hasonló megnyugvást kívánunk mindenkinek az ünnepekre ezzel a dallal.”

A dalt Volkova Krisztina énekli, Tóth Eszter (Lanou, Napfonat) vokálozik benne. Érdemes kiemelni Rendes Péter elektromos gitár-, Veér Csongor hegedű- és Oláh Márton fuvolaszólóját is. Kákonyi Árpád (Örkény Színház) ezúttal is zongorajátékával gazdagítja a hangzást, a teljes zenekari felállás szerint Piller Alex dobon, Kovács Tamás „Tobzi” ütőhangszereken és Takács Szabi basszusgitáron adja a ritmikai alapokat, klasszikus gitáron pedig Szabó Csaba kísér.

A klipet a Darkroom Studio csapata készítette: Jenőfi Dániel, Imre Tamás és Rytkönen Juho, akikkel már többször is dolgozott együtt korábban a zenekar, például az Indulj egy úton c. daluk klipjét is ők forgatták. A helyszín pedig az igazán hangulatos Sounday Stúdió volt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!