Pokorny Lia önálló estje, a LIAison közel négyhónapos kihagyás után folytatódik ma. A darab sorsa egy ideig kérdéses volt, a színésznő fellépőpartnere, Babicsek Bernát ugyanis január elején meghalt.

Kapcsolódó

Meghalt Babicsek Bernát

Úgy tudni, lakástűz áldozata lett.

Pokornyt nagyon megviselte kollégája és barátja elvesztése, sokáig nem is tudta, kivel folytatódhatna a műsora. Végül márciusban jelentette be, hogy Kéméndi Tamással az oldalán lép majd színpadra a LIAisonnal. A színésznő ekkor azt is elmondta, hogy azért is szeretné újra színre vinni a darabot, mert így általa Babicsek is tovább élhet.

Nem azért, mert Bernát pótolható, hanem mert tovább kell menni. Mert még van itt feladat. Mert így él tovább, aki és ami valaha az életünk része volt. Úgy, hogy visszük az emlékeket és mesélünk

- magyarázta akkor.

Mint kiderült, Kéméndit Györfi Anna közbenjárásával ismerte meg, a zenész pedig azonnal igent mondott a felkérésére, hiszen Pokorny az egyik kedvenc színésznője. Az összhang rögtön megvolt közöttük, már az első közös munka alkalmával érezték, hogy jó döntést hoztak.

Mintha egy nagy követ cipeltem volna, amit addig nem tudok lerakni, amíg nem állok fel 14-én arra a színpadra, és nem kezdek el énekelni

- mondta a Fókuszban a színésznő.

Pokorny nagyon fontosnak tartotta, hogy a darabban megemlékezzenek Babicsek Bernátról, erre a célra pedig azt az instrumentális számot választotta ki, amit a harmonikaművész egymaga adott elő az eseteken, de a dalszövegekkel nem volt elégedett. A színésznő két nap alatt írt dalszöveget az említett számhoz, ezzel tiszteleg majd elhunyt barátja előtt a színpadon.

Azt a dalt fogjuk előadni, amit Bernáttól kaptam, én pedig visszaadom neki valahogy ezzel a szöveggel együtt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!