Szeptember 15-i dátummal, azonnali hatállyal menesztette Orbán Viktor az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) főigazgatóját, Kiss Zoltánt - írja az Azonnali a legfrissebb Magyar Közlöny alapján. Indoklás nincs.

A határozatból annyi derül ki, hogy a döntést a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter, azaz Pintér Sándor belügyminiszter javaslatára hozta meg a kormányfő.

Az Azonnali emlékeztet rá, hogy Kiss Zoltán éppen öt évig vezette a polgári elhárításért felelős Alkotmányvédelmi Hivatalt. Akkor szintén Pintér Sándor javaslatára nevezte ki Orbán Viktor, 34 évesen pedig az államfő dandártábornokká léptette elő.

A kormányzati portálon található rövid életrajza szerint a jelenleg 39 éves jogász 24 éves kora óta teljesít hivatásos szolgálatot. Részt vett az AH jogelődje, a Nemzetbiztonsági Hivatal, a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetbiztonsági Irodájának munkájában. A BM-ben a védelmi és nemzetbiztonsági koordinációs tevékenység különböző területein is dolgozott.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal tavalyi költözésekor a kormányfő dicsérte az általa vezetett szolgálat munkáját.

Orbán: a titkosszolgálat munkája lényegében ugyanaz, mint a kormányé

Átadták az Alkotmányvédelmi Hivatal új épületét, ami csaknem 30 milliárd forintba került.

Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!