A nő öt perc késéssel jelent meg a munkahelyén, amit az üzletvezető-helyettes szóvá tett. A bíróság 140 óra közérdekű munkára ítélte az árufeltöltőként dolgozó nőt.


A Kaposvári Járási Ügyészség garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt az árufeltöltőként dolgozó nőt, aki a munkaidejével kapcsolatban kialakult vita hevében egy magassarkú cipővel támadt az üzletvezető-helyettesre - számolt be róla az ügyészség.

A vád szerint a negyvenes éveiben járó nő 2023 áprilisában egy Kaposvár belvárosában található áruházban dolgozott. A vádlott az egyik reggel öt perc késéssel jelent meg a munkahelyén, amit az üzletvezető-helyettes szóvá tett. A felek között ezután vita alakult ki, mivel a nő azt állította, hogy korábban egy órával többet dolgozott, míg főnöke szerint három órával kevesebbet.

A bántalmazás következtében az üzletvezető-helyettes nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett, illetve nyílt seb keletkezett a fejbőrén.

A Kaposvári Járásbíróság a 2023. május 31-én megtartott tárgyaláson bűnösnek mondta ki a nőt, és vele szemben halmazati büntetésül 140 óra közérdekű munkát szabott ki. A kihirdetett ítéletet az ügyészség és a védelem is tudomásul vette, így az jogerőre emelkedett.

A verekedést rögzító biztonsági kamera felvételeit ITT lehet megtekinteni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!