A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem vezetősége az ország több felsőoktatási intézményéhez hasonlóan szeptember elején úgy döntött, hogy csak a védettségi igazolással rendelkező - vagy a koronavíruson az elmúlt fél évben átesett - diákok mehetnek be az előadásokra, gyakorlatokra, vagy igényelhetnek lakhatást a kollégiumban.


Az oltatlan diákok körében már akkor felháborodást keltett a döntés, többször tiltakozó felvonulást is szerveztek, majd öt oltatlan diák kezdeményesését felkarolva végül a Jászvásári Diákliga fordult a Szucsáva Megyei Törvényszékhez az ügyben.

A törvényszék első fokon fel is függesztette az egyetem döntését, az indoklás szerint nem lehet feltételekhez kötni a diákok oktatáshoz való jogát - írta meg a székelyhon.

A jászvásári diákszervezet most a Marosvásárhelyi Diákliga vezetőségének lemondását kérte, amiért annak idején az egyetem mellett álltak ki.

Bár az ítélet ellen elvileg lehetne fellebbezni, az orvosi egyetem máris kiadott egy közleményt, amely szerint tudomásul vették a döntést és alkalmazni is fogják azt. A közlemény szerint a diákok 90%-a amúgy is be van oltva, és az előadások, gyakorlatok előtt ezután is megmérik a hallgatók hőmérsékletét, a maszkviselés és a kézfertőtlenítés pedig a továbbiakban is kötelező lesz.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!