Határozottan tagadja a Vidám Színpad vezetősége azt, hogy kirúgták volna Straub Dezsőt művészeti vezetői posztjáról - derül ki a színház közleményéből. Straub állítása szerint a Facebookon megjelenő közleményből tudta meg, hogy már nem ő a Vidám Színpad művészeti vezetője. A színész bejegyzésében azt írta, a tudta nélkül mozdították el a pozícióból, ráadásul csupán közösségi médiából tudta meg, hogy nincsen többé munkája, mert azt Tasnádi Csaba, Jászai Mari-díjas rendező kapta meg.


A Vidám Színpad közleményében becsületsértéssel vádolja a Jászai Mari-díjas művészt, akit perrel fenyegetnek. Azt állítják, hogy Straubnak nincs is élő jogviszonya a színházzal:

"Straub Dezső korábban - Böröndi Tamás haláláig - egyedi megállapodások alapján látta el színészi-, rendezői-, illetve művészeti vezetői feladatait, azonban

a Vidám Színpad vezetőségének nincs tudomása arról, hogy Straub művész úrnak jelenleg - Böröndi Tamás halálát követően - fennállna bármilyen élő megbízási jogviszonya, amely felmondása felől a Vidám Színpadnak intézkednie kellett volna.

Nyilvánvalóan és Straub művész úr által is ismerten ilyen élő jogviszony nincsen. A művész úr az elmúlt egy évben semmilyen tevékenységet nem végzett a Vidám Színpad Közhasznú Nonprofit Kft. megbízásából. A Vidám Színpad a tervezett megújulása és a készülő tavaszi nyitás jegyében több alkalommal és több formában egyeztetett Straub művész úrral a színházban betöltött szerepével és az együttműködés lehetséges feltételeivel kapcsolatban. Sajnálatos módon ezek a tárgyalások nem vezettek eredményre. Ennek ténye Straub Dezső előtt már hosszú hónapok óta ismert, így minden alapot nélkülöz az az állítása, hogy pozíciója megszűnéséről a kérdéses Facebook-bejegyzésünkből szerzett tudomást. E rosszindulatú reakció Straub úr azon jó hírnév rontó és becsületsértő megnyilvánulásainak egy újabb eleme, amely támadásokat az elmúlt fél év során folyamatosan tapasztalhattunk tőle. Mindezekből következően színházunk jó hírnevének megóvása érdekében szükségszerű volt Straub művész úrral az együttműködés megszüntetése felől dönteni."

A színház egyúttal kilátásba helyezte a jogi lépések megtételét hírnevük csorbítása miatt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!