NEM-et kell mondani. NEM-et mondok. NEM-et mondtam már augusztus elején, de valamiféle tisztességből azt gondoltam, csináljuk végig. Menjünk el a kezünkben lévő demokratikus eszközökkel a falig. Elmentünk. Novák Eszter, Németh Gábor, Upor László, Bagossy László és a háttérben dolgozó segítők, hatalmas munkát végeztek

- írta keddi Facebook-posztjában Pelsőczy Réka színésznő, aki csatlakozott számos kollégájához a felmondással, hiszen többek között Ascher Tamás és Enyedi Ildikó is bejelentette, hogy nem folytatja tovább az SZFE-n.

A filmes és színházi tanári karhoz, valamint a mostani és korábbi színművészetis hallgatóihoz szólva úgy folytatta,

megtiszteltetés volt közétek tartozni. Köszönöm szépen az itt töltött majdnem 10 évet. Osztályvezetői tisztségemről, feladatomról, a mai nappal lemondok.

Bejelentette: a Színház és Filmművészeti Egyetemen az autonómia visszaállításáig semmilyen munkát nem vállal. Döntésével a fiatalok, és az SZFE- szakmai értékeket képviselő, politikamentes szelleme mellett áll ki.

A kuratórium lemondását és autonómiát követelnek az SZFE-t elbarikádozó diákok

Kedd délután sajtótájékoztatót tartottak a Színház- és Filmművészeti Egyetemet hétfő este elbarikádozó hallgatók, és felolvasták nyilatkozatukat, melyben kemény követeléseket fogalmaztak meg.

Kiemelt kép: MTVA Fotó: Zih Zsolt


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!