Miért elfogadhatatlan számomra a kinevezett kuratórium? - kezdi Facebook-bejegyzését Gáspár Máté, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Elméleti és Művészetközvetítői Intézetének megbízott vezetője. Sorra veszi a szempontokat. Majd arra jut:


Mivel a kinevezett kuratórium az egyes részszempontrendszereknek sem felel meg, s így összeségében hatványozottan alkalmatlannak tűnik az egyetem által előzetesen megfogalmazott és kommunikált elvárásrendszernek, kollektív szerepvállalásuk számomra objektíve elfogadhatatlan. Belátva azonban, hogy a miniszteri döntés megmásítására nincsen ráhatásom, a kuratórium személyi összetétele, az abból kiolvasható hatalmi szándékok, a modellváltás elve és gyakorlati megvalósítása elleni tiltakozásul egyetemi oktatói megbízásomról és egyéb funkcióimról ezennel lemondok.

Gáspár Máté a második oktató, aki felmondott, miután pénteken az Innovációs és Technológiai Minisztérium bejelentette, Vidnyánszky Attila lett a Színművészeti kuratóriumának elnöke, egyben a kuratórium többi tagját is megnevezték. (Az ötfős kuratóriumba bekerült a Mol két vezetője is.)

Zsámbéki Gábor, aki 1979 óta oktatott színészosztályokat, felbontotta szerződését a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel. Szeptember 1-től, az új kuratórium belépésétől kezdve már nem tanít ott - olvasható a Kossuth-díjas rendező és színházigazgató nyilatkozatában, amelyben azt is elmondja, döntéséről további nyilatkozatot nem kíván adni.

Gáspár Máté bejegyzése:

Miért elfogadhatatlan számomra a kinevezett kuratórium? A Színház és Filmművészeti Egyetem közössége, amikor megkapta…

Közzétette: Színház- és Filmművészeti Egyetem - 2020. augusztus 1., szombat

Kiemelt kép: Budapest, 2017. március 17. A Színház- és Filmmûvészeti Egyetem bejárata a VIII. kerület Vas utca 2c-ben. MTVA/Bizományosi: Róka László


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!