A képeket el is küldték el hírportálnak. A kórház válaszában elsimerte, hogy megtették a szükséges intézkedéseket.


Patkányok bukkantak fel a János kórház szülészetén, a rágcsálókról a naphire.hu egyik olvasója küldött képeket a lapnak. A kórház válaszában azt írta, hogy a szolgáltató „megtette a szükséges intézkedéseket”.

A Naphire.hu úgy tudja, hogy

az olvasójuk szerint. Legutóbb a szülészet-nőgyógyászaton még fénykép is készült róla, a képeket pedig el is küldte a lapnak.

Bár azt a portál nem tudta ellenőrizni, hogy a fényképek valóban az intézményben készültek-e, a kórház azonban igen részletesen válaszolt a kérdéseikre.

Mint írták, a kórház megrendeléssel rendelkezik a rágcsálók elleni csapdák kihelyezésére és azok folyamatos megfigyelésére, pótlására, valamint fertőzöttség esetén a rágcsálók egyedi irtására. A kihelyezett csapdák esetében pedig a visszaellenőrzés és pótlás rendszeres időközönként, garanciálisan megtörténik.

A válaszból az is kiderült, hogy ha valamelyik egységükben elszaporodnak a rágcsálók, soron kívüli intézkedést kezdeményeznek a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság felé.

– közölte Sebők-Tóth Kata, az intézmény kommunikációs vezetője.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!