Beázott a budapesti Szent János Kórház szülészet-nőgyógyászatának épülete. Erről az RTL Híradó nézője küldött felvételeket híradónak. A felvételeken látható, hogy

Az RTL Híradó a kórház egyik dolgozójától úgy tudja,

a szülőszobát életveszélyessé nyilvánították, mert a plafonból és a lámpákból is folyt a víz.

Állítólag volt olyan kismama, aki saját felelősségére a szülés másnapján hazament az ottani körülmények miatt.

A Híradó által megkérdezett egészségügyi szakértő azt mondta, a kórház évek óta alkalmatlan a megfelelő betegellátásra.

hirdetés

"Egyáltalán nem megengedhető, de semmi csodálkozni való nincs ebben. A János Kórház évek, mondhatnám évtizedek óta alkalmatlan már a 20. századi betegellátásra is. Ezt a kórházat nem tatarozni, nem festeni kellene, hanem lebontani és a helyére valahol egy nagy, tisztességes kórházat építeni"

- fogalmazott dr. Kunetz Zsombor, aki szerint már régóta tudni lehet, hogy baj van.

"Amikor a lift elromlik az egyik épületben, és ez még 20 éves történet, hogy értse, de már akkor is ilyen kihívásokkal küszködött a kórház. És amikor a lélegeztetett beteget lépcsőn kell felcipelni osztályra, vagy lecipelni a betegeket, tehát ez előfordult régebben is a János Kórházban"

- mondta a szakértő.

A kórháztól délután azt közölték, hogy új családbarát szobákat alakítanak ki, ennek része a tető felújítása, bontása. Ezt azonban az elmúlt napok erős széllel járó viharai megrongálták, de a helyreállítási munkánk néhány napon belül befejeződnek. Addig a nőgyógyászati nagyműtéteket más kijelölt kórház vette át. A nőgyógyászati kisműtétek és szülések pedig továbbra is rendben zajlanak egy másik emeleten.

Az RTL Híradó riportja:



hirdetés