Hamisan kelti azt a látszatot Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke, hogy a katatörvény gyors módosítása napirenden van - mondta Parragh László pénteken a hvg.hu tudósítása szerint.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint Nagy Elek megtéveszti az adóváltozásban érintett vállalkozásokat, akik ezáltal nem tudnak időben felkészülni a kilépésre a katából, így anyagi veszteség is érheti őket.

Parragh szerint a parlament hiába tárgyalna hétfőn az ellenzék módosító javaslatairól, úgysem lesz határozatképes az ülés, hiszen a fideszes képviselők nem lesznek jelen.

Nagy korábban lemondásra szólította fel az iparkamara elnökét, mert a BKIK szerint félretájékoztatta és megtévesztette a kormányt. Úgy vélik, a kamarai elnök saját, folyamatosan változó ötleteit az MKIK álláspontjaként állította be, miközben ezzel súlyosan megsértette az MKIK alapszabályát is.

Kapcsolódó

Íme egy iparkamara, aminek nem tetszik a kata-módosítás

A Pest megyei kamara szerint is érett a változtatás, de nem így és nem most.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!