Új önéletrajzi könyvében rengeteg megrázó és pikáns részletről mesél a színésznő. Például, hogy többször megerőszakolták fiatalkorában.


Pamela Anderson őszintén kitárulkozott magánéletéről a héten megjelent önéletrajzi könyvében. A Szeretettel, Pamela minden sorát ő írta, nem kért fel szellemírót vagy társszerzőt.

A The Sun néhány megrázó részletet szemlézett. Hat és tíz éves kora között a rá vigyázó tinédzser lány szexuális "játékokra" kényszerítette, amikért használt játékokkal "fizetett" neki, illetve meg is fenyegette azért, hogy hallgasson.

Szerinte ezeknek az abúzusoknak köszönhető, hogy fiatalon kihagyta "a promiszkuitás korszakát". Helyette azt hitte, hogy az, ha le akar feküdni valakivel, egyenlő a szerelemmel. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy sokszor csak pár napos ismeretség után ment férjhez.

Első férjéhez, Tommy Leehez négy nappal a megismerkedésük után ment hozzá 1995-ben, két gyerekük született, 1998-ban pedig elváltak. 2006 júliusa és novembere között Kid Rock felesége volt. Rick Salomonhoz kétszer is hozzáment, először hirtelen ötlettől vezérelve Las Vegasban, először 2007-ben, majd 2014-ben megint. 2020-ban pedig két hétig volt Jon Peters producer felesége.

Azt írta, hogy annyira vonzódtak egymáshoz szexuálisan, hogy házasságuk első két hetében alig hagyták el a hotelszobát. Pedig csak azután mondott igent a dobosnak, hogy a férfi egy ecstasy pirulát rakott a pezsgőjébe. Egy évvel később, mikor egy petefészekciszta miatt feküdt kórházban, úgy szexeltek a kórházi ágyban, hogy még infúzióra volt kötve. Tommy Lee viszont félelmetesen féltékeny volt, rendszeresen figyelte őt a Baywatch forgatásán, és dührohamot kapott, ha meg kellett csókolnia egy férfit egy jelenetben. A színésznő ezért egyszer öngyilkos akart lenni, vodkával vett be egy üveg fájdalomcsillapítót, de még időben kihányta őket.

Beszámolt rengeteg kalandról is. Egyik legérzékibb élményének azt tartja, amikor 20 éves korában Buenos Airesben táncolt egy 80 év körüli férfival. Azt mondta, hogy a gyenged érintéséről "elállt a lélegzete", úgy érezte, végre egy "igazi férfi" vezeti, és ilyet még nem érzett korábban.

Julian Assange-t rendszeresen látogatta Ecuador londoni nagykövetségén, barátságukat "pezsdítőnek, szexinek és viccesnek" nevezte. Azt is leírta, hogy egyszer nagyon berúgtak, és egy "mulatságos, alkoholmámoros éjszakát" töltötték együtt, de részleteket nem árult el. Azt viszont igen, hogy viccelődtek azon, hogy a nagykövetség lépcsőjén fognak összeházasodni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!