Az új szabályok értelmében szombaton és vasárnap este hat órától reggel ötig az emberek csak különösen indokolt esetben hagyhatják el lakhelyüket. A kivételek közé tartozik az orvoslátogatás, illetve háziállattal tett rövid séta, amelyeket a polgári védelmi hatóság engedélyezhet sms-üzenetben igényelhető kérés alapján.


Az intézkedések a február 13-14-i hétvégén is hatályban lesznek.

A polgári védelem egyben közölte, hogy azok a boltok, amelyek nem árusítanak élelmiszert, vagy gyógyszert csak hétköznap tarthatnak nyitva és termékeiket csak előzetes internetes, illetve telefonos rendelést követően adhatják át a vevőknek az üzlethelyiségek ajtajában.

Hétköznap továbbra is hatályban marad az este kilenc és reggel öt óra között bevezetett kijárási tilalom.

Görögország három hete óvatosan lazított a járványügyi korlátozásokon, aminek nyomán egyenletesen emelkedni kezdett az esetszám. Pénteken a mintegy 11 milliós országban 1195 új fertőzöttet és 19 halottat regisztráltak.

Görögországban a járvány kitörése óta 162 107 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 5922-en hunytak el a kórban. A gyógyultak száma 93 764.

Koronavírus - Még több hír a témában

Portugáliában 750 ezernél is többen fertőződtek meg

Hatalmas szám ez egy tízmilliós ország esetében.

Szlovákiában a betegek háromnegyede a brit vírustörzzsel fertőződik meg

Szijjártó a szigorított határellenőrzésről egyeztetett az osztrák külügyminiszterrel


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!