Az intézmény vezetője szerint több betegtől is kaptak már adományt, de ez a mostani támogatás példátlanul magas. Az is kiderült, mire használták fel az összeget.


A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kardiológiai és Szívsebészeti Klinika egyik betege ötvenmillió forintot adományozott az intézmény alapítványának. A páciens így fejezte ki háláját a magas színvonalú gyógyítómunkáért.

- írja az unideb.hu.

Az adományt a múlt évben kapta meg az intézmény. A gyógyult beteg azt kérte, hogy a neve kerüljön nyilvánosságra. Az összeget a gyógyító munka fejlesztésére szánta, korszerű eszközöket, műszereket szánt a kórháznak. A klinika a pénzt erre fordította, három jelentős beruházást valósítottak meg. Erről tájékoztatták az adományozót, aki meg is nézhette az eddigi fejlesztéseket.

"Fantasztikus érzés volt, el sem akartam hinni, amikor értesültem az ötvenmillió forintos támogatásról. Az utóbbi időben egyre gyakoribb, hogy betegeink, miután távoztak a klinikáról, felhívnak, elmondják, hogy mennyire elégedettek voltak az ellátással, beleértve a szakmai, gyógyító munkát, az orvosok és a szakdolgozók emberségét, empátiáját. Többen közülük felajánlják, hogy anyagi lehetőségük függvényében támogatnák az alapítványt akár 100 ezer forintos nagyságrendben, de az 50 millió forint példátlanul magas összeg. Számunkra az a legfontosabb, hogy a betegek elégedetten és gyógyultan, de mindenképpen jobb egészségi állapotban térjenek haza a klinikáról. Természetesen örömmel vesszük az alapítványnak nyújtott támogatást, amit - összhangban az alapító oklevélben lefektetett célokkal - mindig a debreceni szívbetegellátás jobbá tételére, fejlesztésére használunk fel" – mondta el a hirek.unideb.hu-nak Csanádi Zoltán professzor, a Kardiológiai és Szívsebészeti Klinika igazgatója.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!