Ötvenmilliárd forintból épülhetnek köznevelési intézmények és iskolai sportlétesítmények Magyarországon a következő években - jelentette be Varga Mihály a közösségi oldalára feltöltött videóban, miután aláírta az erről szóló hitelszerződést az Európa Tanács Fejlesztési Bankkal (CEB).


A pénzügyminiszter kiemelte: az alacsony kamatozású és hosszú lejáratú hitelből iskolák, sportcsarnokok, tornatermek, valamint uszodák épülhetnek és újulhatnak meg. A fejlesztések közel 10 ezer fiatal oktatását és sportolását támogatják.

A Pénzügyminisztérium keddi közleményében Varga Mihály ismertette: Magyarország 2016-ban kötött először az oktatási intézmények fejlesztéséről szóló hitelszerződést az Európa Tanács Fejlesztési Bankkal, valamint az Európai Beruházási Bankkal 15-15 milliárd forint értékben. Mint mondta: Magyarország eredményesen valósította meg ezeket a beruházásokat, több mint 80 oktatási intézmény újult meg és mintegy 50 sportlétesítmény épült.

A tárcavezető kiemelte: Magyarország számára előnyös, ha folytatja a programot, ennek megfelelően már idén januárban 50 milliárd forint összértékű hitelszerződés született az Európai Beruházási Bankkal. Ennek a következő állomása a CEB-bel most aláírt szintén 50 milliárd forint összegű hitelszerződés.

Ebből 8 iskola, 16 osztályterem, 20 tornacsarnok, 26 tanmedence, és 17 kézilabdacsarnok épül, a források felhasználása folyamatos.

A CEB a strasbourgi székhelyű Európa Tanács hitelintézete, a kontinens legkorábban, 1956-ban alapított nemzetközi fejlesztési bankja. Küldetésénél fogva igen fontos szerepet tölt be 42 tagállamának társadalompolitikai fejlesztéseiben, Európa társadalmi kohéziójának megteremtésében. Magyarország 1998 óta tagja és részvényese a CEB-nek. A bank eddig több mint 2 milliárd euró összegű finanszírozást nyújtott magyarországi projektek megvalósításához a szociális célú fejlesztések területén.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!