Mi is beszámoltunk róla, pert nyert Hadházy Ákos Bayer Zsolttal szemben személyiségi jog megsértése miatt. A publicistának 15 napot adtak, hogy fizessen 300 ezer forintot Hadházy Ákosnak. Ezen kívül levélben kell bocsánatot kérnie, ezt a levelet pedig 30 napon át elérhetővé kell tennie a blogján, ahol a kifogásolt írás korábban megjelent, valamint a perköltséget is neki kell állnia.


Bayer Zsolt most a blogján reagált az ítéletre. Leírta, az említett mondat, amivel személyiségi jogokat sértett eredetileg szóban hangzott el, egy kocsmában. Azt írja, 2017 nyarán ellenzéki tüntetők transzparensén lehetett olvasni azt a feliratot, hogy "Orbán g*ci, Áder nyeli". Ő ennek kapcsán kérdezte meg Szél Bernadettet, hogyan esne neki, ha "Hadházy g*ci, Szél Detti nyeli"-t hallana. Vagyis szerinte szó sincs arról, hogy ő "g*cinek" nevezte volna Hadházy Ákost.

"Ám Hadházy beperelt, s mivel az ügyben eljáró bírók intelligencia szintje nem éri el egy második elemis, közepes képességű kisdiákét, vagy politikailag motiváltak, ezért ezt az ítéletet hozták" - írja a blogon.

Ezután kitért arra is, hogy az ellenzék jelenleg éppen ezt a kifejezést emelte politikai programjának középpontjába az O1G-vel. Azt írja, a bíróság ellene hozott ítélete nem fogja őket zavarni, ők továbbra is használni fogják a szót a miniszterelnökre.

"Hadházynak 5 forintosokban fogom kifizetni a 300 ezer forintot. Egy szép nagy zsákban fogom tanúk jelenlétében behajítani a kertjébe, szedegesse csak össze szorgalmasan, és vegyen zoknit a büdös lábára.

Ehhez kérem is az önök segítségét, mert rengeteg 5 forintosra lesz szükségem. Kérek mindenkit, hogy hozzon, küldjön nekem 5 forintosokat, az ECHO-ba, Karc-ba, Magyar Időkhöz. Félre ne értsenek, nem pénzt kunyerálok, én nem Juhász Péter meg a Jobbik vagyok, hogy másokkal fizettessem ki a saramat, mindenkinek odaadom más pénzegységben, amennyi 5-öst ad nekem, csak egyedül nem tudok ennyi ötforintost összehozni.

A bíróság arra kötelezett, hogy kérjek bocsánatot Hadházytól.

Ez akkor fog megtörténni, amikor Hadházyék bocsánatot kérnek a miniszterelnöktől és a köztársasági elnöktől. Addig nem"

- írja.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!