Jurij C-t vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetés vétségében találta bűnösnek a bíróság első fokon, ugyanakkor felmentették a segítségnyújtás elmulasztásának vádja alól.


Öt év fogházra ítélték a Hableány tragédiájában érintett Viking Sigyn szállodahajó kaiptányát első fokon.

A 68 éves ukrán kapitány 2019. május 29-én ütközött a Margit híd lábánál a Hableány sétahajóval, amelynek fedélzetén egy 33 fős dél-koreai csoport utazott a két fős személyzettel. A magyar hajózás legsúlyosabb balesetében 28 ember halt meg. Az ítélet nem jogerős.

Jurij C. 2019 óta különböző fokozatú bűnügyi őrizetben volt, a házi őrizettől az előzetes letartóztatásig. Ezt az időt be kell számítani a büntetésbe, amelynek kétharmadát letöltve a vádlott feltételesen szabadlábra helyezhető.

A hvg.hu írta meg, hogy a bíró az ítélet indoklásában kifejtette, hogy miért nem találták bűnösnek Jurij C.-t a segítségnyújtás elmulasztásában.

Viszont a Hableány gyorsan, mindössze fél perc alatt víz alá került, arról pedig – részben az erre vonatkozó szakértői vélemény hiánya miatt – nincs információ, hogy ki élt még ekkor a Hableányon utazók közül, illetve ki hol volt éppen a hajótestek és a víz alatt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!