A lap egy határozatra hivatkozott, amelyet nemrég fogadott el a Kúria öttagú büntető jogegységi tanácsa. A büntetőjogi elmarasztaláshoz nem szükséges, hogy az üzenetet küldő embert valaki más megbízza a tett elkövetésével. Elegendő az is, ha saját elhatározásból közli a szándékát - írta a Magyar Nemzet.


Az ítélkezés eddig nem volt egységes. Némelyik bírói fórum az elmarasztalás feltételének tekintette, hogy a gyilkossági üzeneteket továbbító személy valakinek a felhívására cselekedjék, mondhatni "bérgyilkosjelöltként" lépjen fel.

A Kúria döntése nyomán az elkövető mostantól egyaránt felelős lesz, akár biztatásra fenyegetőzött, akár saját elhatározásból.

Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet osztályvezetője a Magyar Nemzetnek úgy vélekedett, hogy hasznos és időszerű a Kúria új jogegységi határozata.

Azt mondta, hogy a halálos fenyegetések ügyében is nagyon fontos a bűncselekmények megelőzése Nagy László Tibor közölte, hogy a szándékos bűncselekmények négy szakaszra oszthatóak. Az első a gondolat, a bűnös szándék kialakulása - ez nem büntethető. A következő stádium az előkészület, vagyis például az eszköz beszerzése, a helyszín kiválasztása vagy a halálos fenyegetés közzététele. Az előkészületet önmagában csak a legsúlyosabb bűncselekmények esetében szankcionálja a törvény. Az emberölés előkészületének büntetése egytől öt évig terjedő szabadságvesztés lehet. Az előkészületet általában a kísérlet követi, amelyért ugyanolyan büntetés jár, mint a negyedik szakaszként megjelölhető befejezett bűntettért - sorolta az osztályvezető.

Kiemelt kép: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!