Operett- és musicalszínész osztályt indít a Színház és Filmművészeti Egyetemen a Budapesti Operettszínház, írja az MTI.

A színház közlése szerint a képzés által lehetőség nyílik arra, hogy a Budapesti Operettszínház felső fokon képezzen műfajspecifikus előadóművész-utánpótlást.

Az osztály vezető tanára Kiss-B. Atilla Kossuth-, Liszt Ferenc- és Artisjus-díjas operaénekes, akadémikus, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, a Magyar Állami Operaház örökös tagja.

Kapcsolódó

Reklámkampányban toboroz diákokat az SZFE, ahol korábban mindig túljelentkezés volt

Az egyetem vezetése szerint ugyanúgy járnak el, mint bármely másik egyetem.

A képzésben a színház vezető művészei is részt vesznek, mások mellett Homonnay Zsolt, Honthy-díjas operett- és musicalszínész-rendező, Nádasi Veronika musicalszínész, valamint Földes Tamás Kaszás Attila-díjas színművész.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!