Több helyszínen is lehet vért adni, de irányított véradással is lehet segíteni az életveszélyes állapotban lévő színésznőt, akit jelenleg intenzív osztályon ápolnak.


Mi is beszámoltunk róla, hogy súlyos balesetet szenvedett Sallai Nóra színésznő és kisfia péntek este Alsónémediben. Jelenleg intenzív osztályon küzdenek az életéért, és több műtét vár még rá.

A Jóban Rosszban című sorozat egykori sztárjáért a kollégák is összefogtak, hogy segítesenek a színésznőnek, akinek sürgősen vérre van szüksége - írja a Blikk.

Kiss Ernő Zsolt, egykori sorozatbeli kolléga azt mondta: „Mi is azon vagyunk, hogy minél több embert tudjunk mozgósítani, és ezzel segíteni Nórin. Követjük a híreket és imádkozunk értük”.

Gazdag Tibor Veszprémben adott vért:

– mondta.

A Játékszín társulata is azonnal jelentkezett, a Magyar Vöröskereszttel állnak kapcsolatban, így együtt szerveznek véradást:

„Az igazgatónk, Bank Tamás küldött hétfő délután egy felhívást, melyben minden színházban játszó kollégát arra kért, hogy segítsen, és ha tud, adjon vért. Akkor még mi sem tudtuk, hogy Nóriról van szó. Sajnos én a betegségem miatt nem tudok adni, de aki csak tud, azt arra kérem, hogy adjon vért, mert most Nóri élete a tét, össze kell fognunk érte! Én is közzétettem a felhívást, és hálás vagyok a követőimnek, nagyon sokan jeleztek vissza, hogy megteszik” – mondta Kárpáti Rebeka, aki szintén évekig játszott a Jóban Rosszban című sorozatban.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!