A két zenész a Hal a tortán forgatásán beszélt először arról, hogy szeretnének együtt dolgozni.


Tényleg közös dalokat készít Zalatnay Cini és G.w.M, írja a Bors. A két énekes között még a Hal a tortán forgatásán került szóba az esetleges közös munka, most pedig kiderült, hogy nem a levegőbe beszéltek.

„Az a helyzet, hogy Márkkal a Hal a tortán forgatása óta kapcsolatban maradtunk és régóta beszélünk már arról, hogy valamit össze kéne hoznunk zeneileg. Nagyon hiszek a megújított örökzöldekben, különösen mióta DR BRS-sel összeraktuk a Várlak még feldolgozását, ami hét hónap alatt majdnem három és fél millió letöltést ért el” – mondta a 75 éves énekesnő.

- tette hozzá Zalatnay Sarolta.

„Azt már a kajás műsor forgatásánál sem titkoltam, hogy nagyon szeretem Cini dalait. Bár nem azokon nőttem fel, de tény, hogy otthon gyakran szóltak a slágerei. Naná, hogy a legtöbbet én is kívülről fújom. Cini ráadásul hatalmas forma, aki nagyon nyitott az újra és az is tény, hogy a slágerei megérdemlik, hogy a fiatalok is imádják őket. Nos, azon dolgozunk, hogy ez így legyen” – reagált a lap megkeresésére a 26 éves rapper, aki szerint sok munka vár még rájuk, de minden percét nagyon élvezik.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!