A Story magazinnak beszélt lányával és a férfiakkal való kapcsolatáról Zalatnay Sarolta. Az énekesnő elmondta, hogy lánya, Niki néhány. külföldön töltött év után hazajött és visszaköltözött édesanyjához, aminek Zalatnay nagyon örül. Bár kapcsolatuk most jó, nem mindig volt ez így.

Néhány éve volt egy mélypont a kettőnk kapcsolatában, miután a lányom felvállalta, hogy leszbikus, de folyamatosan dolgozunk azon, hogy kiegyensúlyozottá tegyük a viszonyunkat. Ez persze nem megy egyik napról a másikra, ám sok időt töltünk együtt […] Nekem továbbra sincs problémám a mássággal, felőlem lehet vejem vagy menyem, mindegyiknek örülök, ha a lányomat boldoggá teszi. Bár azt azért elismerem, fölöttébb örülnék, ha Niki egy jóképű mintapasival állítana haza, és néhány éven belül anyává válna

- mondta el.

Ami az énekesnőt és a férfiakat illeti, Zalatnay elmondta, hogy ma minden bók jobban esik, mint húszéves korában, mégsem vágyik arra, hogy egy férfi komolyabban közeledjen hozzá.

Az utolsó, harmadik házasságom végén azt mondta nekem a 22 évvel fiatalabb exem kilenc együtt töltött év után, hogy szerinte nekem már biztos nem lesz több párkapcsolatom az életkorom miatt. Ezzel a mondattal annyira belém gázolt, annyira megsértette a női mivoltomat, és annyira bennem maradtak a szavai, hogy 15 éve képtelen vagyok nyitni a férfiak felé

- tette hozzá.

Kép: Story

Zalatnay Sarolta sci-fi vígjátékban szerepel

Zalatnay Mészáros Márta 1970-es, Szép leányok, ne sírjatok című filmjében és a Keleti Márton által rendezett, 1972-es Fuss, hogy utolérjenek!-ben is látható volt.

Kiemelt kép: Bruzák Noémi / MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!