Jen Psaki ismételten Vlagyimir Putyin orosz elnököt hibáztatta a helyzet elmérgesedése miatt. "Putyin elnök idézte elő ezt a válságot azzal, hogy százezer orosz katonát vont össze Ukrajna határai mentén" - hangoztatta a szóvivő. "Egyértelműen fogalmazva: a helyzet rendkívül veszélyes. Olyan szakaszhoz érkeztünk, amelyben Oroszország bármikor megindíthatja támadását Ukrajna ellen" - húzta alá Psaki.


A szóvivő egyben közölte azt is, hogy Antony Blinken amerikai külügyminiszter pénteken Genfben tárgyal orosz hivatali partnerével, Szergej Lavrovval és világossá teszi számára, hogy van diplomáciai kiút. Súlyos gazdasági következményekkel járhat Oroszországra nézve, amennyiben Putyin a katonai konfrontációt választja - szögezte le Psaki.

Az Egyesült Államok, a NATO és az ukrán vezetés a napokban azzal vádolta meg Oroszországot, hogy Ukrajna elleni esetleges invázió céljából vonultatott fel közel százezer katonát a közös határ mentén. Moszkva cáfolja ezt, hangsúlyozva, hogy saját területén lévő csapaterősítésről van szó, és a NATO keleti bővítésének leállításával kapcsolatos biztonsági garanciákat követel - írta az MTI.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!