Az ügyészség szerint a vizsgabiztosok nyilvántartást is vezettek az elfogadott pénzről, amit minden munkanap végén az öltözőben egyenlően szétosztottak egymást között.


Őrizetbe vettek nyolc kormánytisztviselőt, akik

- közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

A területi közigazgatásért felelős államtitkárság jelzése alapján a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítést végzett, majd kedden a nyomozó ügyészség „összehangolt eljárási cselekményeket” hajtott végre. A Központi Nyomozó Főügyészség nem nevezte meg, melyik településen, megyében hajtották végre az akciót.

A főügyészség azt közölte, hogy a megalapozott gyanú szerint „egy közép-magyarországi kormányhivatal dolgozói a gépjárművek műszaki vizsgáztatásával kapcsolatos hatósági tevékenységükkel összefüggésben - rendszeres haszonszerzésre törekedve - vesztegetési pénzt fogadtak el az ügyintézés során a vizsgaállomáson megjelent ügyfelektől”.

A vizsgabiztosoknál történt kutatások során több mint 53 millió forint készpénz került elő, amelyet az ügyészség lefoglalt.

A főügyészség tájékoztatása szerint a gyanúsítottként kihallgatott nyolc kormánytisztviselő beismerő vallomást tett, és szabadlábon védekezhet.

Az ügyben a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség nyomoz bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!