A elhunyt kisfiú nagymamája a boncolási jegyzőkönyvre hivatkozva azt állítja, hogy kutyaharapás okozta az unokája halálát. Az asszony szerint a kisfiú anyja nagyon furcsán viselkedett a temetésen, azóta pedig már el is költözött a tragédia helyszínéről.


Nem a kutyalánc, hanem kutyaharapás okozta három hete az egyéves Danika halálát a Csongrád megyei Tömörkényben – ezt állította az RTL Híradónak a boncolási jegyzőkönyvre hivatkozva a kisfiú nagymamája.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az édesanyja találta meg három hete az egyéves kisfiú holttestére az udvaron a kutyák mellett. Az első információk ekkor még arról szóltak, hogy az anya a szobában aludt, eközben pedig Danika valahogyan kijutott az udvarra, ahol az egyik kutya lánca a nyakára tekeredett, emiatt halt meg. A család azonban azóta megkapta a hivatalos boncolási jegyzőkönyvet.

- ismertette a dokumentum tartalmát az elhunyt kisfiú nagymamája, aki szerint a rendőrök ennél többet nem árultak el nekik.

Arról is beszélt, hogy a fia azóta hozzá költözött, a tragédia óta a közelébe sem ment a háznak, ahonnan a férfi felesége is szó nélkül elment.

- magyarázta az asszony.

A Híradó információi szerint a nő először a szüleihez ment, majd Heves megyébe költözött, jelenleg is ott él. Az apa és a nagymama már korábban is beszélt arról, hogy az anya a tragédia előtt sem törődött a fiával, ehelyett az ágyban fekve nyomkodta a telefonját.

A rendőrség nem nyilatkozott az ügyben a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva, ami gondatlan emberölés miatt indult.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!