A magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Káel Csaba beszélt arról a Kossuth rádió reggeli műsorában, hogy a kormány Gazdaságvédelmi Akciótervének vonatkozó beruházása minden eddiginél nagyobb állami forrásból megvalósuló stúdiófejlesztést jelent Magyarországon.


A Nemzeti Filmintézet (NFI) Mafilm fóti bővítése keretében négy új műterem készül el összesen 9600 négyzetméter hasznos alapterülettel. Ezzel ötszörösére, 12 200 négyzetméterre bővül a stúdiókapacitás, ráadásul két-két új stúdió összenyitható lesz

- szemlézte az MTI a beszélgetést.

Fóton van középkori város és világháborús barakk díszlete is, illetve itt található Európa legnagyobb kültéri medencéje is, ami visszaköszönt a Szárnyas fejvadász 2049 és a Terminátor: Sötét végzet című filmekben is.

A magyar mozgóképipar a magyar gazdaság sikerágazata, 2017 óta minden évben meghaladják a 100 milliárd forintot a közvetlen filmgyártási költések, Magyarországon európai szinten is kiemelkedően magas a filmipar hozzájárulása a GDP-hez. A kontinensen London után Budapest a legközkedveltebb filmforgatási helyszín

- nyilatkozta Káel Csaba.

A járványhelyzet óta azonban a hazai filmesek jó része munka anélkül maradt. A külföldi produkciókat elhalasztották, és felfüggesztették a hazai forgatásokat is. Az NFI - hogy segítse a filmeseket - átszervezte a pályázati pénzek kiosztását, átütemezték a korábban már megítélt gyártás-előkészítések, forgatások és szakmai rendezvények finanszírozását. Ezen kívül 50 millió forintos segélyalapot hoztak létre, amire már hétszázan jelentkeztek is.

Kiemelt kép: Szász Attila Örök tél című filmjének forgatása 2017-ben Fóton. Koszticsák Szilárd / MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!