A levelet még azelőtt kapta kézhez a magyar miniszterelnök, hogy a parlament megszavazta volna az MTA kutatóintézeteinek elvételéről szóló törvényt. A teljes német tudományos elit tiltakozása azonban semmire sem volt elég, a fideszes többség átnyomta a parlamentben az Orbán-kormány akaratát.

A levelet csütörtökön a német sajtóban közölték, illetve annak fordítása az MTA honlapján is megjelent. Az aláírók a legnevesebb német tudományos szervezetek vezetői:

  • Hans-Christian Pape, Alexander von Humboldt Alapítvány
  • Peter Strohschneider, DFG Német Kutatási Alap
  • Reimund Neugebauer, Fraunhofer Intézet
  • Peter-André Alt, Német Rektori Konferencia
  • Matthias Kleiner, Leibniz Társaság
  • Jörg Hacker, Leopoldina, Német Tudományos Akadémia
  • Margret Wintermantel, DAAD Német Felsőoktatási Információs Központ
  • Otmar Wiestler, Helmholtz Társaság
  • Martin Stratmann, Max Planck Társaság
  • Martina Brockmeier, Német Tudományos és Bölcsészeti Tanács

Tehát a német tudományos elit egy emberként sorakozott fel a magyar akadémia megcsonkítása ellen, de nem használtak az észérvek. Mint ahogy korábban sem, amikor a tízből kilenc szervezet Palkovicsnak írt levelet ugyanebben az ügyben.

Budapest, 2018. szeptember 10. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter beszédet mond az Építõmérnök 200 konferencia megnyitóján a Magyar Tudományos Akadémián 2018. szeptember 10-én. A tanácskozáson részt vesz András yorki herceg, II. Erzsébet brit királynõ harmadik gyermeke. MTI Fotó: Kovács Tamás

Palkovicsot azok a német tudósok leckéztetik, akikre előszeretettel hivatkozik

A német tudományos élet legfőbb tekintélyeiben aggodalmat kelt a magyar kormány MTA-t államosító terve.

"A magyar Országgyűlés arra készül, hogy 2019. július 12-ig elfogadja azt a törvényt, amely átalakítja a Magyar Tudományos Akadémia működését, és leválasztva annak kutatóintézeteit egy önálló kutatóhálózatot hoz létre. Miniszterelnök Úr, az Ön kormánya arra készül, hogy közvetlen befolyást gyakoroljon az új kutatóhálózat tudományos céljaira" - így kezdődik a német tudósok levele, és mint azt már tudjuk, ez a határidőn belül meg is történt.

A németek szerint az MTA-törvény "jól illeszkedik azon jogszabályok sorába, amelyekkel a magyar kormány a tudományos kutatás területén is törekszik befolyásának kiterjesztésére". Felidézik, hogy harmincnál is több nyílt levelet kapott már emiatt a kormány.

Palkovics miniszter úr szerint az átalakítás a német nem-egyetemi kutatási szervezetek mintáját veszi alapul, és hasonló a volt kelet-német akadémiák feloszlatásához. Ez a párhuzam nem állja meg a helyét

- cáfolják a német tudósok egységesen az MTA feldarabolására kijelölt miniszter egyik kedvenc érvét. A levélben részletesen leírják, hogy a német akadémia átalakítása éppen ellentétes volt a magyar folyamattal, ugyanis az növelte a tudományos élet autonómiáját és megbízhatóbbá tette a finanszírozást is.

Aggályosnak tartják, hogy a kormány határozza meg a jövőben Magyarországon, hogy mit lehet kutatni. Példának hozzák a genderkutatás esetleges tiltását, "amely a kormány szerint egy ideológia, így például nem volna finanszírozható, hiszen állítólag nem is tudomány". Miközben a német álláspont egyezik a tudományossal, miszerint a társadalmi nemek kutatása egyértelműen tudománynak számít.

A tudósok kifejtik, hogy miért problémás a politikai irányítás alá vont projektalapú finanszírozás, és az, hogy a kutatóintézetek aapfinanszírozása is ezen múlik majd a jövőben.

Az utóbbi években az Európai Kutatási Tanács (ERC) jelentős pályázatainak elnyerésében Magyarország volt a legsikeresebb EU13 tagállam. Ez részben a Magyar Tudományos Akadémiának is köszönhető és annak is, ahogyan ez az intézmény az elmúlt években fejlődött. A tervezett átalakítás számottevő versenyhátrányhoz és ennek hatására a minőség visszaeséséhez vezethet

- emlékeztetnek a német tudósok, hogy milyen károkat okozhat az MTA felszabdalása.

Levelüket azzal zárják, hogy a tudomány és a politika szétválasztása szolgálja a leginkább a közérdeket.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!