Lando Norrist, a McLaren brit versenyzőjét úgy ismerhettük meg, mint aki kimondja, amit gondol. Most viszont nyilvánosan kért bocsánatot a vasárnapi Portugál Nagydíj után adott, saját maga által butának és meggondolatlannak nevezett nyilatkozatáért.

Saját magát lőné lábon a Ferrari, ha tényleg gyengébb autót tolna Vettel alá

Hét éve ezen a napon a német klasszis uralta a Forma-1-et, most pedig a szép búcsú reményében kapar a pontokért a Ferrarinál. Ahol már nem ő a fontos.

A 20 esztendős Norrist a címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton 92. futamgyőzelméről kérdezték, mellyel a Mercedes pilótája megdöntötte a hétszeres vb-győztes német Michael Schumacher rekordját.

Örülök neki, semmi több, számomra ennek semmi jelentősége.

Egy olyan autóban ül, amelynek minden versenyen győznie kell, legfeljebb egy-két ellenfelet kell megvernie, ennyi az egész. Sportszerű tőle, hogy azért elvégzi a munkát, amelyet el kell végeznie" - nyilatkozta Norris, aki feldúlt volt azért, mert a futam közben összeütközött Lance Stroll-lal (Racing Point), és csak 13. lett, a kanadai riválisát pedig a versenybírók időbüntetéssel sújtották.

"Tartozom egy bocsánatkéréssel" - írta kedden a Twitter-oldalán Norris.

Majd azzal folytatta, hogy "buta és meggondolatlan volt a részemről, amiket nyilatkoztam, és nem tanúsítottam tiszteletet bizonyos emberek iránt." Azt is írta, hogy lapvetően nem ilyen típus, ezért bocsánatot kér mindenkitől, akit megbántott, valamint azoktól is, akik látták és hallották az interjúját.

Hamilton a mostani szezonban 12 versenyből nyolcat megnyert és jó úton halad hetedik vb-címe felé, amellyel minden idők legsikeresebb Forma-1-es pilótája lesz. Csapata, a Mercedes sorozatban hat vb-trófeánál tart, és karnyújtásnyira van attól, hogy a hetediket is megszerezze, akár már a hétvégén, Imolában.

Kiemelt kép: HANDOUT / FIA / XPBIMAGES.COM / XPB IMAGES / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!