Orbánék átvennék a magyar könyvpiacot?

Ha nem vérre menne a játék, remekül szórakoznánk a Fideszen belül dúló kultúrkampfon. Konkrétan azon a tipródáson, hogy állami pénzen szabad-e támogatni nem kormánypárti művészeket, szabad-e nekik itthon és külföldön kiállítást szervezni, könyveiket kiadni, őket magukat ösztöndíjhoz segíteni, hagyni, hogy műveikkel "szennyezzék" a nemzeti emlékezet átszabását, nyilatkozataikkal ekézzék a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.

A Fidesz "nyugatosai" között akadnak, akik szerint a művészi kvalitás számít s nem a politikai hovatartozás - ők pár hónapja kartácstüzet kapnak a kormánysajtótól. Hogy csak a nagyvadakat említsük: nemrég menesztették a Balassi Intézet éléről Hammerstein Juditot, billeg a széke az Operaházat vezető Ókovács Szilveszternek, a Petőfi Irodalmi Múzeumot (PIM) vezető Prőhle Gergely leváltását pedig augusztusban tényként közölte a Demokrata.

Hármójuk közül Prőhle az, aki beleáll a kormánysajtóban zajló vitába, s válaszol az olyan szövegekre, mint például ez: "Prőhle főigazgató úr műhelyében tobzódnak a magyarokat és Orbán Viktor miniszterelnököt gyalázó balliberális véleményformálók." A PIM egy nyári kultúrpolitikai fóruma érintette ezt a kérdést, tudósítottunk róla, mára pedig "Állammal vagy állam nélkül?" címmel az Örökség Kultúrpolitikai Intézet hirdetett ide kerekasztal-beszélgetést a hazai könyvpiac helyzetéről.

A fórum résztvevői: L. Simon László (volt kultuszállamtitkár, jelenleg az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke, aki, mióta nincs kormányzati pozícióban, sűrűn odamondogat a hivatalos kultúrpolitikának, a minap a kultúrában is taroló tao intézményét ekézte), Kolosi Tamás (a magyar könyvterjesztés felét bonyolító a Líra Könyv Zrt. tulajdonosa), valamint Gyurgyák János, az Osiris kiadó meglehetősen kormánykritikus vezetője. A moderátor pedig a minap bezárt Heti Válasz újságírója, Zsuppán András.

Az urak számos könyves alegységprobléma mellett egy igencsak fontos kérdést jártak körül:

bele akar-e nyúlni az állam a magyar könyvpiacba?

A könyvterjesztést ma Magyarországon két nagy cég uralja. Pletykaként hallani egy ideje, hogy a NER benyomulna erre a piacra.

Ezzel két legyet ütne egycsapásra:

• részesülne egy évi ötven-hatvanmilliárdos üzletből,
• s ami ennél sokkal lényegesebb: üzletpolitikával (marketinggel) "szabályozhatná", mely szerzők és mely könyvek kerüljenek az olvasók szeme elé.

Az egykor fideszes Gyurgyák János (1985 és 1995 között ő főszerkesztette a Századvéget) azt mondja, mindig is híve volt az erős állami jelenlétnek, ám Orbán idei tusványosi beszéd óta "félek a görögöktől". Gyurgyák szerint ma mindenkit az izgat, Orbán milyen mélyen nyúl majd bele a kultúrába, s mit jelent számára az elit lecserélése.

A kérdésre, hogy az állam a belenyúlás részeként mit tervez a könyvkiadásban, L. Simon országgyűlési képviselő annyit válaszol pikírten, hogy:

én egyszerű vidéki képviselő vagyok.

Mire Gyurgyák:

én meg használom az agyamat.

Gyurgyák arra jutott, hogy "nagyon nagy változás előtt állunk a kultúra területén, először is néhány igazgató röpülni fog".

Gyurgyák szerint a hatalom számára fontos az emlékezetpolitika és az irodalom egyes részei, s mivel mindkettő összefügg a könyvkiadással, a Tusnádfürdőn beígért változás alapvetően érinti majd a könyvszakmát.

Gyurgyák a következő lehetőségeket tartja elképzelhetőnek:

• az állam megvásárolja a két nagy terjesztőhálózatot,
• vagy csak az egyiket,
• esetleg önálló kereskedelmi hálózatot hoz létre nagyvárosonként négy-öt könyvesbolttal.

L. Simon azt mondja, állami könyvkiadóra nincs szükség, és állítja, nem tud arról, hogy "fontos állami szereplő terjesztőhálózat megvásárlásán gondolkodna".

Amikor utóbb ismét felvetődik a téma, már megengedőbb, azt mondja, ismét pikírten:

Nem valószínű, hogy az állam megvegyen egy létező láncot. Ennél intelligensebb a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Vannak erre vállalkozók.

Aztán még be is árazza az elképzelt üzletet, méghozzá olyan példát hozva, "melynek megvalósulására semmi esély":

Ha a Petőfi Irodalmi Múzeum kapna ötvenmilliárd forintot egy könyvkereskedelmi hálózat létrehozására, ott nyilván minden kiadót forgalmazna, de persze önálló kereskedelempolitikát folytatna, ami összefér a piaci viselkedéssel.

Mindezt egy kérdéssel fejeli meg L. Simon:

Mi van, ha a könyvkereskedelem nem csupán piaci kérdés, mert az állam azt gondolja, hogy minden polgárának biztosítani akarja a kultúrához való hozzáférési jogot?

Próbáljuk értelmezni.

Ez az önálló kereskedelempolitika és ez a kultúrához való hozzáférési jog alighanem tényleg azt jelenti, hogy lehet tolni a kormánynak kedves írókat, költőket plakáton, kirakatban, a kormánysajtóban túlértékeltnek tartott ballibnek mondott szerzők művei pedig mehetnek hátra, fölső polcra. Így a könyvdemokrácia elvileg nem sérült, csak éppen nem a minőség, hanem a lojalitás felé lejt majd a pálya.

Zsuppán moderátor élre állított kérdésére, miszerint szükség van-e új állami kiadóra, L Simon és Kolosi így felelt: nincs. Kolosi azért megjegyezte:

Az állam szőrös mancsától kevésbé félek, mint Gyurgyák János.

Kolosi ezzel együtt úgy véli, egy állami könyvterjesztő csődbe kergetné a kis kiadókat, miközben a dolga az lenne, hogy védje őket.

Szóval mi arra tennénk, hogy vásárlással vagy semmiből beruházással hamarosan nemzeti könyvterjesztő veszi át a magyar piac harmadát, felét, egészét.

Jön az Amazon?

Ejtsünk még szót a föntebb általunk érzéketlenül könyves alegységproblémának minősített problémákról.

Felvetődött, hogy nem is a magyar állam lehet a főmumus, hanem az amerikai könyvóriás, a magyar GDP-vel nagyjából azonos nyereséget termelő Amazon.

Gyurgyák szerint:

Ha jönni akar az Amazon, az EU tagjaként nem akadályozhatunk meg egy magánvállalkozást, hogy belépjen a mi piacunkra, és itt kő kövön nem marad, a mi beszélgetésünk okafogyottá is válik.

L. Simon nem aggódik, szerinte már tíz éve is az Amazontól rettegett a magyar könyvszakma, és lám, nincs változás.

Téma még az is, hogyan változott a magyar könyvpiac a rendszerváltás óta.

Kolosi Tamás szerint az 1995 és 2008 közötti idő az aranykorszak, a magyar könyvkiadás folyamatosan bővült, számos értéket termelt, erősítette az értékes szépirodalmat, melynek piaci aránya így dupla akkora volt Magyarországon, mint Nyugaton. Aztán viszont három tényező együttesen leültette a piacot:

• mindenütt a Gutenberg-galaxis végéről lehetett hallani, ami ugye tévedésnek bizonyult,
• nyakunkba kaptuk a nemzetközi pénzügyi válságot,
• minek következtében túltermelési válság sújtotta a magyar könyvpiacot.

Kolosi úgy tapasztalja, két-három éve megindult a kilábalás, az Alexandra becsődölése után megszűntek a körbetartozások, újra bővül a könyvpiac.

L. Simon szerint viszont sose volt konjunktúra, folyamatos a visszaszorulás, csak a bevétel nőtt, hiszen a könyvek ára sokszorosára dagadt.

Az exállamtitkár számokkal is készült:

• 1990-ben 113 millió könyv talált gazdára, tavaly mindössze 20 millió (tankönyvek nélkül)
• a könyvenkénti átlagpéldányszám: 15 ezerről 1700-ra csökkent.

Amire Kolosy azt mondja:

A rendszerváltás előtt nem volt könyvpiac, könyvelosztás volt, rengeteg könyvet csak odaadtak, ma olyan a választék, mint sose volt.

A vitát Zsuppán András ütötte le tán nem általános érvényűnek szánt, de kétségtelenül valós érvvel:

elfogyott a betű iránti kereslet.