Nemrég változás történt a Schobert Norbi-féle Norbi Update Lowcarb Zrt. igazgatóságában: május 31-ével bekerült a miniszterelnök fiatalabbik öccse, Orbán Áron, aki Hampuk Zsoltot váltotta.


A kormányfőnél 14 évvel fiatalabb, 1977-es születésű Orbán Áron elvétve vállal nyilvános szerepléseket. Az Opten adatai szerint más, jelenleg is érvényes céges érdekeltsége nincs, a kétezres évek közepén volt egy szállítmányozással foglalkozó bt-je (IDEÁLIS ÁRON néven), 2016-2017-ben igazgatósági tag volt a Nemzetközi Alapanyag és Késztermék Kereskedelmi (NAKK) Zrt.-ben, 2009 és 2017 között pedig ügyvezető a FuvarozNak Kft.-ben, ahol ezt követően, egészen 2021-ig édesapja, Orbán Győző töltötte be ezt a tisztséget.

A Norbi Update Lowcarb Zrt. igazgatóságában Orbán Áron mellett tag a fitneszházaspár (a cégpapírokban ők Schóbert Ferenc Norbert és Schóbert Réka néven és 93 százalék erejéig részvényesként is szerepelnek), Sike Attila, valamint 2016 óta Ómolnár Miklós egykori kisgazda politikus, a kormánypárti Mediaworks bulvár és magazin divíziójának igazgatója.

A Schoberték kiskereskedelmi hálózatát működtető vállalkozás tavaly és tavalyelőtt is 135 millió forint veszteséggel zárt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!