Böjte Csaba 1992 óta dolgozik a kirekesztett gyerekek védelmében, korábban megkapta az Európai Polgár Díjat is.

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozásával 62 helyszínen, mintegy 2200 gyerek számára nyújtott és nyújt ma is segítséget.

Az atya nemrég Ferenc pápával találkozott és azt kérte tőle, nyilvánítsa egyházi ünnepnapnak a június elsejei gyereknapot, amikor az egyházfő Csíksomlyón lesz.

Most pedig egy újabb meghatározó találkozás várt rá.

Az Orbán Viktor Facebook-oldalára feltöltött felvételből kiderül, hogy a miniszterelnök erdélyi körútja során meglátogatta a ferences szerzetest.

A kormányfő Csíkszentsimonon tiszteletét tette a gazdaképző kollégiumban, majd beköszönt az otthonban élő fiatalokhoz is.

Ez a momentum többek figyelmét fel is keltette, hiszen az udvariasságra mindig kínosan ügyelő miniszterelnök ezúttal meglepően lazára vette a figurát.

A videóért lapozz a következő oldalra!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>