A korábban erősen trumpista portál szerint a magyar miniszterelnök kampánya hemzsegett a hamis állításoktól.


A választások idején jellemző félreinformálásokról és álhírekről írt cikket a Breibart amerikai szélsőjobboldali portál, amit korábban Steve Bannon, Donald Trump egykori főtanácsadója futtatott, és egy időben a magyar kormánymédia is előszeretettel időzött belőle. A mostani írásban szóba került Orbán Viktor és a 2022-es magyar választások is.

A lap szerint a félreinformálások a világ számos választásán jelen voltak, az Egyesült Államoktól Izraelen át Brazíliáig – és a magyarországi országgyűlési voksoláson is. A lap szerint minden felsorolt országban Trump exelnök taktikáját követik a dezinformációs kampányban. Külön kiemelik a magyar eseményeket.

– írja a portál.

Hivatkoznak a magyar jobboldali média szerint „Soros-szervezetnek” számító Political Capital intézet egyik tanulmányára is, amiben az áll: „Orbán pártja, a Fidesz maximálisan kihasználta médiafölényét, hogy téves vagy félrevezető állításokat és narratívákat terjesszen politikai ellenfeleiről”.

Kitérnek arra is, hogy a Vlagyimir Putyinnal szoros kapcsolatban álló Orbán Viktor és kampánycsapata közvetlenül a választások előtt azt állította, hogy riválisaik paktumot kötöttek az ukránokkal, aminek értelmében fegyvereket és támogatást ajánlottak a szomszédos országnak egy esetleges ellenzéki győzelem esetén.

(via Index)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!