Ultrakatolikus szervezet ülésén vett részt a magyar miniszterelnök a hétvégén. Orbán Viktor a Nemzetközi Katolikus Törvényhozók Hálózatának (ICLN) rendezvényén, Fátimában járt - írta meg a hvg.hu portugál sajtóhírek alaján.


A lap szerint a 2010-ben alapított, független ICLN célja a szervezet weboldalán található tájékoztató szerint a gyakorló katolikusok és a politikusok közötti híd megteremtése és a keresztény értékek hangsúlyosabbá tétele a politikai életben. A szervezet tagjai minden évben egy négynapos gyűlésen találkoznak, ez zajlott csütörtöktől vasárnapig Fátimában és ezen vett részt a magyar miniszterelnök. Ezen túl nem sokat lehet tudni sem a szervezetről, sem a találkozóról.

A hvg.hu idézi a Sol című hetilapot, amely szerint Orbánon kívül több szélsőjobboldali politikus is tiszteletét tette, többek között Mick Mulvaney, Donald Trump amerikai elnök kabinetfőnöke. Az Expresso megjegyzi: bár a rendezvény a leghíresebb portugáliai zarándokhelyen zajlott, a kegyhelyhez nincs köze, a biztosítást is állami forrásból finanszírozták.

Hozzáteszik: az ICLN működését a Vatikán sem nézi jó szemmel. Tavaly augusztusban a szervezet vezetői audiencián jártak Ferenc pápánál, aki akkor arról beszélt, hogy a keresztény értékek alapján igazságosabb, humánusabb társadalmat kell építeni. A szélsőséges világi szemlélettel szemben pedig nem a fundamentalista vallásosság a megfelelő út.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!