Angela Merkel részt vesz a Páneurópai Piknik 30. évfordulójára szervezett megemlékezésen, írja kormányzati forrásra hivatkozva a Népszava.

A lap információi szerint a német kancellár hivatala már visszaigazolta, hogy a politikus elfogadta Orbán Viktor meghívását, de azért még nem biztos, hogy ebből a nyáron valóban kancellári vizit lesz, a német fél ugyanis lebegteti egyelőre a kérdést.

Merkel legutóbb az 1989 augusztus 19-i határnyitás 25. évfordulójához képest fél év késéssel, 2015 februárjában járt Budapesten.

A Népszava emlékeztet, 1989. augusztus 19-re magyar fiatalok szerveztek "pikniket" az osztrák határhoz, az esemény híre elterjedt az akkor már hónapok óta Magyarországon veszteglő több ezer NDK-állampolgárhoz is, akik nem akartak visszatérni a hazájukba, hanem az akkori NSZK-ba próbáltak továbbutazni, de ehhez nem voltak meg a vízumuk. A "piknikre" Sopron mellé érkező keletnémetek aztán egyszerűen áttörték - az akkor már csak látszólag őrzött - határzárat és tömegesen távoztak.

Pozsony, 2019. február 7. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár a visegrádi országok és Németország csúcstalálkozóján tartott sajtótájékoztatón Pozsonyban 2019. február 7-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsõdi Balázs

Merkel: A Fidesz tagsága körüli vita a Néppárt értékeiről szól

Szerinte a néppártokat mindig az jellemzi, hogy különböző áramlataik vannak, de az értékek alapjának határai is vannak.

Kiemelt kép: Europress/AFP/Stephanie Lecocq


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!