Európának a migrációval szemben olyan szövetségesekre van szüksége, amelyek minél tágabbra tudják vonni a védelmi gyűrűjét. Ha ez nincs, Európa összeroppan. Ilyen védelmi gyűrű szerepe van Törökországnak is - jelentette ki a miniszterelnök csütörtökön Ankarában. Orbán Viktor azután beszélt erről, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnökkel tárgyalt a Magyar-Török Felső Szintű Stratégiai Együttműködési Tanács 5. ülésén.


A miniszterelnök a megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón elmondta, hogy Magyarország nagyobb és közvetlen pénzügyi támogatást kér Brüsszeltől Ankara számára a migrációval való küzdelemben. Kiemelte azt is, hogy az Európai Uniónak a Törökország déli és keleti határán kiépülő falak építését, valamint Észak-Szíria stabilitásának megteremtését is támogatnia kell.

Rámutatott arra, hogy Európát három irányból fenyegeti a migráció: a Földközi-tenger, a Nyugat-Balkán, valamint Fehéroroszország felől. Orbán Viktor továbbá arról is beszámolt, hogy Törökország 50 határőrt küld Magyarországra a magyar határ védelmére. A kormányfő hangsúlyozta: Budapest számára geopolitikai szempontból fontos, hogy Berlin és Moszkva mellett Ankarával is baráti, stratégiai szövetséget ápoljon.

A migráció mellett azonban három másik nagy válság is fenyegeti Európát: egy egészségügyi, egy gazdasági és az energiaellátást érintő válság - hívta fel a figyelmet.

Orbán Viktor a koronavírus-járvány elleni küzdelmet illetően arra emlékeztetett, hogy Magyarország és Törökország között a kétoldalú kereskedelmi kapcsolat a pandémia alatt nemhogy visszaesett, hanem több mint 30 százalékkal nőtt, megközelítve a négymilliárd dollárt. Egyúttal felidézte, hogy a válság elején, amikor a védekezés legalapvetőbb eszközei, például maszkok sem álltak rendelkezésre, Ankara alapanyagot szállított Magyarországra, elősegítve a hazai gyártást.

A gazdasági válsággal kapcsolatban Orbán Viktor közölte: a magyar kormány úgy döntött, hogy beruházásokkal küzdi le a válságot, amihez külföldi beruházók kellenek. Jelezte: óriási sikernek tartja, hogy a világ egyik legnagyobb csomagolóanyag-ipari vállalata minden idők legnagyobb magyar-török beruházását, egy 70 milliárd forint értékű gyárépítést valósít meg Kaposvár mellett.

Elmondta azt is, hogy folytatják a nukleáris energiával történő együttműködést tudományos, kutatási és képzési területen. Jelezte: Magyarország megnövelte a török diákok számára nyújtott ösztöndíjas helyek számát 150-ről 200-ra. Hozzátette: ennek a kontingensnek egy része kifejezetten nukleáris tanulmányokat folytató diákok számára lesz elérhető.

Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdogan a stratégiai tanács ülése előtt közösen ültette el a magyar-török barátság fáját az ankarai elnöki palota kertjében. A magyar kormány tagjai a megbeszéléséket követően kilenc együttműködésről írták alá egyezményt, köztük katonai, tudományos, ipari, kulturális, technológiai, turisztikai területen, valamint a sportra és az ifjúsági életre vonatkozóan.

Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója a TRT török állami médiaszolgatóval és az Anadolu török állami hírügynökséggel írt alá megállapodást. A vezérigazgató az MTI-nek elmondta, hogy hosszú évekre tekint vissza a magyar és a török közmédia együttműködése, ezt szeretnék kibővíteni közös műsorgyártással és a hírügynökségek szélesebb együttműködésével.

A magyar küldöttség a látogatás keretében 101 olyan ókori műtárgyat szolgáltatott vissza Törökországnak, amelyet a magyar hatóságok 2016-ban foglaltak le a magyar határon.

A Magyar-Török Felső Szintű Stratégiai Együttműködési Tanács 2013-ban jött létre. Pénteken Orbán Viktor a Türk Nyelvű Államok Tanácsának csúcstalálkozóján tárgyal partnereivel Isztambulban.

Jön a magyar-török kulturális év

A 2024-es esztendő Törökország és Magyarország közös kulturális éve lesz - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön, miután Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel folytatott tárgyalásait követően közös sajtótájékoztatót tartottak.

Erdogan utalt arra, hogy 2024-ben lesz a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 100. évfordulója és a közös kulturális év megrendezésével erről fognak megemlékezni.

A sajtóértekezleten Erdogan köszönetet mondott Magyarországnak azért, hogy nemzetközi téren kiállt Törökország mellett és mindig támogatta annak európai uniós csatlakozási tárgyalásait is.

A magyar és török félnek az a célja, hogy 6 milliárd dollárra növelje a jelenleg mintegy 4 milliárd dolláros éves kereskedelmi forgalmat - jelezte, hozzátéve, hogy pillanatnyilag körülbelül 500 török cég van jelen Magyarországon.

Erdogan újságírói kérdésre válaszolva a migráció témájában kijelentette, hogy Görögország halálra ítélte az Égei- és a Földközi-tengeren keresztül Európába tartó migránsokat. A török vezető Kiriákisz Micotákisz görög miniszterelnök azon előző napi megjegyzésére reagált, amely szerint a migráció problémája Törökországból fakad.

A török államfő azzal vádolta Görögországot, hogy "a migránsok gumicsónakjait felfújva halálra ítélte őket" a tengeren. Ankara kezében erre minden bizonyíték megvan, köztük videófelvételek is - húzta alá. Példaként említve elmondta: volt, hogy a görög parti őrség hajói borították fel a migránsok csónakjait.

Törökországban 5 millió migráns él, köztük csaknem 4 millió szíriai - emlékeztetett, majd úgy fogalmazott: "nem tudom, Görögország mit tenne", ha Törökország megnyitná a kaput a migránsok előtt.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le! Az Európai Unió legfontosabb politikai eseményeiről hetente értesülhetsz hírlevelünkből.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kedves Olvasónk!

Már csak egy kattintásra van szükség, hogy megerősítsd feliratkozási szándékodat! Amennyiben nem kapod meg megerősítő e-mailünket, kérünk, ellenőrizd a levélszemét mappádat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!