A népességfogyás azért lett európai probléma, mert megvívott két polgárháborút, amit az iskolában világháborúnak neveztek, és iszonyatos emberveszteséggel járt. A két világháborúban 50 millió embert veszítettünk el, és ebből nem tudtunk talpra állni


- mondta Orbán Viktor miniszterelnök a a III. Budapesti Demográfiai Csúcson tartott előadásában csütörtökön.

Mint fogalmazott, két európai polgárháború a gyökere a bajnak, amiben vagyunk, ezért nincs mese, a politikának egy ilyen érzékeny kérdésben szerepet kell vállalnia.

Ha nem politikai konfliktusok okozták volna a népességfogyást, akkor óvatosabban kellene vele foglalkozni, de mivel az államvezetések idézték elő a bajt, helyre ütni sem lehet a problémákat a kormány nélkül. Ezért Magyarország úgy döntött, hogy erőteljes demográfiai politikát folytat

- magyarázta.

Arról is beszélt, amikor családpolitikáról beszélünk, két ellenérvet le kell győzni. Az első a migráció, hogy az képes megoldani az európai népességfogyást. De ha Európát nem az európaiak népesítik be, akkor hozzájárulunk egy lakosságcseréhez. Szerinte erre építenek erre politikákat a kontinensen ideológiai megfontolásból, de részletekbe nem akart menni, mert nem ez volt az előadás témája.

A második egy zöld érvelés, újszerű. Vannak akik szerint lehet úgy gondolkodni a gyerekekről és az életről, hogy azt szembeállítjuk a természettel. Ez az elmélet a napokban vágta mellbe Orbán Viktort.

Esztelenség, hogy a Föld akkor járna jobban, ha kevesebb gyerek születne. Lehetne ellene érvelni, de egyszerűen csak utasítsuk el. A teremtés rendje szerint az ökoszisztémának az ember is része, nem az ellenfele. Nem szembe kell fordítani egymással, hanem értelmesen kell kijelölni a növekvő számú emberek helyét

- érvelt a miniszterelnök.

Ezt követően rátért a magyar családpolitikára. Elmondta, a kormány szerint minden gyereknek joga van anyához és apához, a hagyományos családokat támogatják, és nemzeti keretekben is gondolkoznak.

Szerinte egy német sem értené, hogy lehet eltűnni a földről, de egy cseh, egy szerb vagy magyar méretű nemzet számára el lehet fogyni, marad egy utolsó ember, akinek le kell kapcsolnia a villanyt. Matematikailag modellezhető a veszély, tette hozzá.

Ezt követően hosszasan ecsetelte a kormány intézkedéseit, majd a végén feltette a költői kérdést: sikerülhet-e elérni a 2.1-es születési rátát Magyarországon?

Bárkit megkérdezek Európában, a magas politikai szalonok világában, hogy amit mi csinálunk, az sikeres lehet-e, vagy lehetetlen, akkor tízből kilencen azt mondják, hogy nem sikerülhet. És ha tízből kilencen mondják valamiről, hogy nem sikerülhet, azon gondolkozni kell.

Hozzátette, nem tud erre egzakt választ adni, de hozott néhány példát a múltból, amikor senki nem bízott a törekvéseikben.

Ezt a véleményt más területekről jól ismerem. Amikor azt a döntést hoztuk, hogy hazaküldjük az IMF-et, tízből kilenc azt mondta, hogy nem sikerülhet. Amikor rezsicsökkentést rendeltünk el és a multikat megadóztattuk, azt mondták, nem sikerülhet. Amikor azt mondtuk, hogy tíz év alatt létrehozunk egymillió munkahelyet, azt mondták, nem lehetséges. Azt mondtuk, kerítést építünk, amit nem lehet ledönteni, azt mondták, nem lehetséges. Nem tudom, hogy amit a demográfia ügyében célul tűztünk ki, lehetséges-e elérni, de minden egyes fontos célt, amit a magyar nemzet számára kitűztünk, mégis elértük, ez a valóság

- magyarázta.

Azzal zárta, sikerülhet, ha kitartunk.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!