Orbán Viktor a Facebookon közzétett bejelentésében azt mondta: a koronavírus-járvány terjedése felgyorsult, Ausztriában már másfélszer annyi az egymillió főre jutó fertőzött, mint nálunk, nyugatabbra pedig ennél is rosszabb a helyzet. Márpedig Magyarország az eddigi tapasztalatok szerint 5-7 nap késéssel követi Ausztriát. "Ha így lesz, és eddig így volt, akkor december közepére kórházaink elérik a teljesítőképességük határát" - jelentette ki a kormányfő.


Ezért újabb, a kórházak működőképességét és a veszélyeztetettek, az idősek életét megvédő intézkedésekre van szükség. Hozzátette, a politikai vitákat félretéve gyorsan kell cselekedni, és mivel legutóbb is két hét kellett, mire az Országgyűlés szigorította a maszkviselési szabályokat,

ezért a kormány úgy döntött, hogy ma éjféltől ismét bevezetjük a rendkívüli jogrendet.

Majd pedig arra kérik az Országgyűlést, hogy azt 90 nappal hosszabbítsa meg.

A kormányülésen arról is döntöttek, hogy rendezvényeken, így a sportrendezvényeken, mozikban és színházakban ezután csak minden harmadik széken lehet ülni, a maszkviselés mindenkinek kötelező. A hatóságok ezt ellenőrzik, ha kell pénzbírságot szabnak ki, és ha valahol így sem tartják be a szabályokat, azt a helyet bezárják - közölte a kormányfő.

Az operatív törzs azt állapította meg, hogy a szórakozóhelyeken a szabályok betartását lehetetlen kikényszeríteni, ezért javaslatukra a szórakozóhelyeket bezárják, éjfél és reggel 5 óra között kijárási korlátozás lép életbe, ami azt jelenti, hogy

éjfélig mindenkinek haza kell érnie

- mondta Orbán Viktor.

A reggeli csúcsforgalomban elrendelték a tömegközlekedési járatok sűrítését, és ismét ingyenessé tették a parkolást.

A miniszterelnök arra is kitért, hogy az orvosok bérét megemelik, a kórházakban a védekezéshez szükséges eszközök rendelkezésre állnak, kórházi ágyak tekintetében Európában harmadikok, a lélegeztetőgépeket tekintve "világelsők" vagyunk. A végső megoldás azonban a vakcina lesz - amíg meg nem érkezik, addig ki kell tartani, a kormány tárgyal az Európai Unió mellett Oroszországgal, Kínával és Izraellel is, közölte a kormányfő. Beszédét azzal zárta:

A helyzet komoly, de tavasszal egyszer már sikerült. Ha összefogunk, és betartjuk a szabályokat, együtt újra sikerülni fog.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!