Ha lesz béke, nem lesz háborús infláció. Mi a béke pártján állunk.


Többek közt erről beszélt Orbán Viktor a Facebook-oldalán közzétett videóban szerdán.

A kormányfő a kétnapos madridi NATO-csúcsról azt mondta: súlyos kérdések vannak napirenden, köztük az egyre romló ukrán háborús helyzet, az élelmiszerválság, a háborús infláció és a fenyegető gazdasági válság.

A mi álláspontunk és a magyar érdekek világosak: ebből a háborúból nekünk ki kell maradni

- mondta.

Azzal folytatta, hogy a NATO egy védelmi szervezet, ezért fontosnak nevezte, hogy a szövetség se sodródjon bele a háborúba. Szavai szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a béke beköszöntsön.

A háborús inflációnak és a fenyegető háborús gazdasági válságnak csak a béke vethet véget, ezért szorgalmazták, hogy minél hamarabb legyen tűzszünet és kezdődjenek meg a béketárgyalások, mondta.

Orbán Viktor jelezte,

azt javasoltuk, hogy a NATO erőfeszítéseinek középpontjába most már a béke megteremtését helyezzük. Ugyanakkor a békéhez erő is kell.

Orbán Viktor közölte: ezért azt is bejelentették, hogy Magyarország a katonai célú kiadásokat a tervezett 2024-es évnél egy esztendővel hamarabb, 2023-ban felemeli a nemzeti össztermék két százalékának szintjére.

Ha lesz béke, akkor lesz újra gazdasági fellendülés, ha lesz béke nem lesz infláció és véget érnek azok a kockázatok, amelyek ma Magyarország biztonságát veszélyeztetik

- zárta szavait a kormányfő.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!