Mindent megfontoltunk, mindent meggondoltuk, és kitartunk nyári álláspontunk mellett

- kezdte interjúját Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban.

Csütörtökön Budapesten találkozott Orbán Viktor magyar és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, hogy megvitassák az uniós vétó ügyét, vagyis azt, hogy Magyarország és Lengyelország addig nem mond igent az uniós költségvetés és a 750 milliárd eurós mentőcsomag elfogadására, amíg annak része egy olyan mechanizmus is, amivel a jogállami alapelveket megsértő országok pénzügyi támogatásait fel lehetne függeszteni.

Tegnap a két miniszterelnök közösen adott ki egy nyilatkozatot, ebben nemcsak azt írták le, mit gondolnak a vétó ügyéről, hanem arra is céloztak, mit gondolnak megoldásnak.

Kapcsolódó

Orbán és Morawiecki végre követelésekkel is előállt a vétó mellé

Leginkább azzal, hogy vegyék ki a jogállamot a jogállami mechanizmusból.

Orbán a rádióinterjúban leszögezte: azt lehetett tudni, hogy ahol az államadósság magas (így a déli uniós országokban), ott nehezen bírják majd a járvány második hullámának gazdasági következményeit. "Mi össze is állítottunk egy válságkezelő csomagot korábban, és azt javasoltuk, hogy ezt minden vita nélkül fogadjuk el. A másik tábor viszont azt mondta, hogy dehogy kell a politikai kérdéseket mellőzni. De ez felelőtlen hozzáállás. Összekapcsolták ezt a két dolgot, ez rossz döntés volt. Tönkretesznek számos európai országot."

Lesz megegyezés? - kérdezte Nagy Katalin riporter.

"Megegyezni mindig meg lehet" - mondta a kormányfő. "Ahhoz hogy a válságkezelő alap létrejöjjön, az a mi szavazatunk nélkül nem megy. A mi pozíciónk betonszilárdságú, az övék nem." Orbán leszögezte, hogy nem akar kompromisszumot kötni. "Találjunk megoldást." Arra kell jutni szerinte, hogy a bajba jutott államoknak minél előbb megadják a segítséget. Brüsszel szerint - mondta Orbán - csak az az ország lehet jogállam, amelyik beengedi a migránsokat, és bevándorlóországgá alakítja a saját hazáját, de "mi ezt nem fogjuk megtenni, ellen fogunk állni, és nem fogadjuk el, hogy ehhez pénzügyi következményeket lehessen fűzni".

Július óta mondjuk, hogy a segítség és a jogállami kérdések összekötése lehetetlen.

Orbán ebben az interjúban is szóba hozta Soros Györgyöt, aki szerinte "szövögeti" a hálóját. "Mi lenne, ha Soros György hazamenne Amerikába?" Szerinte jó lenne elérni, hogy az üzletembernek "semmilyen befolyása ne legyen Európában."

A menekültkérdéssel kapcsolatban azt mondta: lehet, hogy néhányan azt gondolják, hogy a bevándorlás megoldja a problémákat, de Orbán szerint a bevándorlás maga a probléma. Amíg ő miniszterelnök, Magyarország nem lesz bevándorlóország - hangsúlyozta. "Ilyen értelemben ne nyugatosodjunk, ne álljunk át a multikultira, örüljünk, hogy megmaradtunk, adjuk át a lehetőséget a gyerekünknek az unokánknak."

A hazai járványügyi helyzetről azt mondta, két csatatér van most. Az egyik a kórházakban, a másik az iskolákban jelentkezik. Az előző helyen "életeket mentünk meg, az utóbbinál munkahelyeket, mert ha szülő nem tudja bevinni az iskolába a gyereket, akkor nem tud dolgozni sem."

A december közepéig tartó kijárási tilalommal kapcsolatban azt mondta a kormányfő:

a kórházakban nem látok biztató jeleket. Ki kell tartanunk, aztán decemberben meglátjuk, hogy hova értünk. Ha fegyelmezettek vagyunk, akkor sikerülni fog.

Azt is mondta, hogy az adatokban nem lát változást, de összességében egyre többen vannak kórházban. "Hamarosan elérjük a tízezer kórházi ágyat." Sietve hozzátette: az egészségügy állni fogja a sarat, "a rendszer működik, és bírják. És bírni fogják a következő 2-3 hétben is." Orbán az operatív törzs mai ülése után azt mondta az interjúban: 9500 magasságában van a kórházi ágyon fekvő betegek száma. Ez egész aggasztó adat, mivel csütörtökön még csak 7537 ilyen személyről adott számot az operatív törzs.

Frissítünk!

A kormány az interjú után megmagyarázta, Orbán miért beszélt 9500 kórházban kezeltről: a koronavírus-gyanús, de még nem igazolt betegeket is beleszámolta.

Az iskolákban is elkezdték a tesztelést, Orbán tegnap részt vett egy "gerillaakcióban", és elmondta: vannak tanárok, akik nem vállalják a tesztelést, de kevesen. Amikor az első heti szűréssel végeztek, általános képet kapnak majd. Az operatív törzs úgy döntött, a tesztelés második körét is elindítják a jövő héten.

Az ország oltási tervéről azt mondta a kormányfő, hogy kidolgozták, de az első körben jóval kevesebben kapnak majd oltást, mint ahány embernek szüksége lesz rá. Előbb az egészségügyi dolgozókat, majd a veszélyeztetett korúakat oltják be. "Jövő héttől lehet regisztrálni az oltásra. Elindítunk levélben és online is egy regisztrációt, ahol feliratkozhatnak azok, akik elsők közt akarnak oltást kapni."

Végül elmondta: a karácsonyi ünnepekről és az újévről még nem tud nyilatkozni, erről "nyolc-tíz nap múlva döntünk."

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!