A magyaroknak a turizmus a hazaszeretet kifejezésének egyik formája - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten a Várkert Bazárban, a Magyar Turisztikai Ügynökség rendezésében tartott Turizmus Summit 2019 konferencián.


Büszkék vagyunk az országunkra, körülvesz a történelem, benne élünk, és életünk a fantasztikus magyar kultúra és műveltség folytatása is egyben

- fogalmazott a kormányfő.

Azt mondta, "minél jobban szeretjük a hazánkat, a világ is annál kíváncsibb lesz ránk".

Így a hazánk szeretete vendégéjszakákban, munkahelyekben, növekvő bérekben és emelkedő üzleti haszonban is kifejeződik majd

- mondta Orbán.

A globális turizmusról szólva a miniszterelnök kifejtette: a turizmus világméretű növekedése folytatódik, és az utazási szokások változása, a városlátogató turizmus erősödése, kedvez Magyarországnak. 2010 óta megkétszereződött a Magyarországra érkező vendégek és vendégéjszakák száma is.

További jó hírnek nevezte, hogy csökkennek a távolsági utazások költségei, Ázsiából pedig egyre nagyobb kereslet érkezik Európába. Ebben a versenyben Magyarország pozíciója kiváló, ami mások mellett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek és Matolcsy György jegybankelnöknek köszönhető, mert a keleti nyitás politikájának ők voltak az "atyamesterei", tette hozzá.

Célul tűzte, hogy Magyarországot sport-, gasztro- és konferenciaturizmus-központtá bővítsék.

Budapest tekintetében most látok némi elbizonytalanodást, de akárhogy is lesz, országos léptékben nem fogunk visszafordulni, és az országépítő munkát folytatni fogjuk

- mondta a miniszterelnök.

Közölte azt is, hogy öt év alatt 86-ról 147-re emelkedett a Budapestről légi járattal közvetlenül elérhető városok száma. Végül arról beszélt a kormányfő, hogy "turisztikai teljesítményünkkel már ott lihegünk Prága és Csehország tarkójánál, őket hamarosan behozzuk".

Érdemes új cél után nézni: ideje megkezdeni Ausztria és Bécs ostromát

- fogalmazott Orbán Viktor.

(MTI, kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!