Három éve dolgozunk ebben az irodaházban, sokkoltak a történtek. Főleg, hogy minden egyes nap arra sétálunk el, ahol megtalálták a nőt, és mi láttuk is a földön fekvő embert már tegnap délben, de annyira be volt takarózva, hogy a feje búbja sem látszott ki. Biztosak voltunk benne, hogy csak alszik


- mondta a Blikknek egy szemtanú, aki azt is hozzátette, se vérfolt, se más, bántalmazásra utaló jel nem volt látható a test körül. Akár egy napja is fekhetett holtan az áldozat.

Ahogy korábban megírtuk, egy 33 éves, hajléktalanként élő nőt öltek meg a Népfürdő utcában. A helyszíni szemle megállapította, a nőt olyan súlyosan bántalmazták, hogy belehalt a sérüléseibe.

A környékbeliek döbbenten állnak az eset előtt, az irodaházak dolgozói ugyan gyakran látnak hajléktalanokat a Duna melletti parkban, elmondásuk szerint korábban sosem volt példa semmilyen erőszakos cselekedetre.

A rendőrséget kedd délután megerősítette, hogy a nő a súlyos bántalmazásba halt bele.

Kiemelt kép: MTI/Mihádák Zoltán


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!