Egy idő előtt lefújt állami pályázatról írt cikket a Szabad Európa, ahol a nyertesek közt jelentős mértékben találtak NER-kötődéssel rendelkező céget.


Az OFA Nonprofit Kft. által év elején kiírt pályázat célja a munkaerő-bővítés volt, ugyanakkor a pályázatot aztán idő előtt lezárták, pedig ki sem osztották a teljes, rendelkezésre álló összeget. Az Innovatív munkahelyek, képzett munkaerő biztosítása mikro-, kis- és középvállalkozásoknál címet viselő program célja, hogy a támogatott társaságok fejlesztésével több és képzett munkaerőt tudjanak alkalmazni. Az elosztani tervezett 4,7 milliárd forint forrása a Nemzeti Foglalkoztatási Alap, valamint a (koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítésére létrehozott) Gazdaságvédelmi Foglalkoztatási Alap volt - írja a Szabad Európa, amely megjegyzi: összesen 2,9 milliárd forintot osztottak szét a nyertesek között, messze elmaradva a 4,7 milliárdos keretösszegtől. Nem érthető tehát, hogy miért kellett gyorsan lezárni a pályázatot, amelynek győzteseit közérdekű adatigényléssel derítette ki a Szabad Európa.

A cikkben azt írják: a 36 nyertes cég közül legalább 25-nél találtunk konkrét fideszes kötődést vagy egyéb furcsaságot. Ez a 25 cég nyerte el a támogatások nyolcvan százalékát, összesen mintegy 2,3 milliárd forintot. A nyertesek több mint egyharmada, 13 cég debreceni vagy hajdúszoboszlói kötődésű. Itt rendre felbukkant a volt polgármester, Kósa Lajos neve is.

Ezután tételesen felsorolják, hogy a győztesek közt szerepel például:

  • pályázatot kiíró és elbíráló OFA igazgatóhelyettesének, Mátyus Máténak korábbi üzlettársa;
  • a furcsa közbeszerzéseket kiíró, majd egy hatalmas közbeszerzést egy Tiborcz- és egy Mészáros-érdekeltséggel közösen elnyerő Csendes Richárd;
  • az egyik leggazdagabb magyar, Herdon István;
  • számos Fidesz-közeliként számontartott társaság;
  • fideszes önkormányzati képviselő;
  • Fidesz támogatta képviselőjelölt;
  • önkormányzati bizottság korábbi fideszes delegáltja;
  • a Kósa Lajos feleségét óbudai lakáshoz juttató építési vállalkozó családjának új cége.

A cikkben részletesen foglalkoznak az egyes cégekkel, amelyeket akár 150 milliós tételben is támogattak. A lefújt pályázatról további részletek itt olvashatók.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!