Jens Lehmanntól végül vérmintát vettek vasárnap, aminek még nincs meg az eredménye. A rendőrök szerint az is csoda, hogy lábon bírt maradni.


Ittasan próbált hazavezetni a müncheni Oktoberfest után Jens Lehmann, az Arsenal és a német labdarúgó-válogatott egykori kapusa, írja a Bild.

Az 54 éves focista több korsó sör elfogyasztása után olyan jó hangulatba került vasárnap, hogy a padokon táncolt. Az este folyamán azonban autóba ült, és elindult haza, de a rendőrök megállították, és mivel már az alkoholteszt előtt észrevették, hogy erősen imbolyog és erős alkoholszagot áraszt, nem volt kérdéseses a szondáztatás sem.

A korábbi 61-szeres válogatott kapus azonban annyira részeg volt, hogy nem tudta megfelelően megfújni a készüléket. Többszöri próbálkozás után végül vérmintát vettek tőle, hogy kiderítsék az alkoholszintjét. Az eredmény még várat magára, de elővigyázatosságból a rendőrök azonnal bevonták a jogosítványát.

Ez az eset nem az első alkalom, amikor Lehmann a hatóságokkal került összetűzésbe. Korábban már elítélték egy incidens miatt, amikor láncfűrésszel fenyegette meg a szomszédját. Azért az ügyért tavaly 420 ezer eurós (kb. 166 millió forint) pénzbírságot kellett fizetnie.

A rendőrök most is komolyan vették az esetet, és a Lehmannt lekapcsolók közül az egyik megjegyezte, hogy „hihetetlen, hogy valaki ennyi alkoholfogyasztás után még mindig vezetni próbál”.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!