Az Old Firenze a budai várnegyeden belül a Bécsi kapunál, a Táncsics Mihály utca 25. alatt működött. A közelben, az Országház utca 10.-ben volt a Dél-Budai Vendéglátó-ipari Vállalat 164. számú drinkbárja, ahol szintén éjjeli csavargások keserűségét lehetett elfojtani - utóbbi helyén a rendszerváltást követően Fekete Holló néven működött étterem.
Az Old Firenze már elnevezésében is egy ódon hangulatra utalt, az elveszett szellemi tisztaságnak a romjai felett történő üldögélés üzenetét hordozta. Profánabban fogalmazva - mint tettük azt A szocializmus bűnbarlangjai című könyvben - "már egy létező igényre ráépülve jelképezett egyfajta nimbuszt, elit státuszt, ami hangulatában, s a nevével is valamiféle elveszett, mégis gazdagságot mutató hatalomra utal". Ezen tulajdonsága miatt előszeretettel látogatták a korszak nómenklatúrájának tagjai is. A valóságban az elnevezés az úgynevezett old firenzei aranyforintra vezethető vissza, amely Luxemburgi Zsigmondtól megközelítőleg Mátyás király uralkodásáig volt közkeletű és megbízható értékű fizetőeszköz. Az Old Firenze a nevében a török előtti idők fizetőképes keresletének az emlékét őrizte.
Kapcsolódó
Mennyit ér a bűnöző, ha szocialista?
Melyek a tipikus szocialista elkövetési módok, milyen a szocialista bűnöző: másként lop, öl és tisztogat-e, mint az "imperialista fertőben úszó Nyugat" bűnbarlangászai? A Tangó és Kes új adásában ezúttal a házigazdákat kérdeztük A szocializmus bűnbarlangjai című könyvük kapcsán.
A helynek azt a szellemiségét, amelyet az XX. század második felének Magyarországán betöltött, legszemléletesebben talán Ferdinandy György A piros kabátos lány című írásában lelhetjük meg:
A Bécsi kapunál turisták ácsorognak. Itt volt az Old Firenze, ahol Wilhelm Gertrud zongorázott, és gyertyák égtek az asztalokon. Ez volt itt a fiatalság. Ami azóta történt, arra mondják azt, hogy az élet.
Görgey Gábor író 2009-ben is úgy emlékezett, hogy már a második világháborút követő koalíciós időszakban is fontos helyszínnek számított az Old Firenze - a Pipacs, a Bristol és a Pommery mellett -, ahol a népszerű drámaíró szerint:
Ha pénzre tettem szert, gyakran bűvöltem itt aktuális szerelmeimet, az Old Firenze hangulata sokat segített az embernek a végső cél elérésében.
A második világháborút követően a hely hivatalosan cukrászdaként működött, ahol az egyik alkalmazott - bár csak időlegesen - az erdélyi menekült Jékely Zoltán író volt. Ebben az időszakban a hely még úgynevezett különszobákra, fülkékre és sajátosan idomtalan helyiségekre volt felszabdalva. Galsai Pongrác egy irodalmi szövegében emlékezett meg Jékely ottani jelenlétére: "Az Old Firenzében együtt voltak a Jékely-poézis legfontosabb kellékei: a Pusztulás látványa (odakint), a Múlt (idebent a százéves miliőben), a Szerelem tárgya és ígérete (a helyiségen átvonuló női alakzatokban), s valami képzeletbeli (de olykor a cukrászda zongoráján is felcsendülő) dallam."
A későbbi időkben sem hagyott alá a művészeti pompa, a bár udvarában ugyanis Balázs József Róbert festő- és mozaikművésznek 1971-be készült el a Firenzei ékítmények című művészeti tárgysorozata. A rendszerváltás idején a belső udvarban már létezett az úgynevezett Art-Play Galéria, ahol időszakos kiállításokat is rendeztek. Az elveszett antik hagyományokra is emlékeztető helynek kedvelt vendége volt Máté Péter is, aki kifejezetten szeretett itt megpihenni. A zenevilág egy másik ikonja is fellépett a bárban: Ligeti Éva énekelt itt két elkülönülő turnusban. Vagy délután 5-kor kezdett este 11-ig, vagy utóbbi időponttól hajnali 5-ig dalolt.
A vendéglátóhely előtt egy testőrt alakító portás állt, aki az elvárásnak megfelelően meg is szűrte a vendégsereget, persze az ismerős arcoknak mindig volt szabad hely. A bejáratból nyíló keskeny teremre merőlegesen vált láthatóvá az éjszakai szórakozóhely legtágasabb helyisége. Abban a teremben a rendszeres zsúfoltság mellett különálló pódium is állt, azon pedig zongora. Ha már a zenét említettük, érdemes megjegyezni, hogy többek között a Tolcsvay-trióban zenélő testvérek édesapja, valamint Harmath Amádé is fellépett itt. A Kádár-korszak derekán éjszakánként többek között Cziffra György is itt kényszerült kiegészíteni a fizetését: komolyzenei témák sajátos parafrázisait adta elő az Old Firenzében. A korszak elején a nehéz élethelyzetben lévő Ladányi Mihály költő dobosként szolgálta ki az idősebb, egyre népszerűbbé váló muzsikust.
Az 1980-as évek elején már csak díjazás ellenében lehetett bejutni, igaz, rendkívül olcsón. Összehasonlításképpen: az Old Firenzében 40 forintot kellett a belépéskor kifizetni, míg ugyanebben az időszakban a Kelenhegyi úton létező Búsuló juhász étterembe 150 forint volt a beugró. Már a benti vendégfogadók is ikonikusak voltak, például az egyik közkedvelt mixernő, akinek a keresztnevéről az egykori vendégek között sincs egyezség. Az Eszter vagy Éva nevű nőt komoly megbecsülés övezte, amit azzal ért el, hogy nagyon hasonlított a korszak meghatározó énekesnőjére, Zalatnay Saroltára. Az 1970-es évek elején kizárólag jól öltözött vendégeket engedtek be, és az éjszakai élőzenének nagy híre volt a Kádár-kor sötétedés utáni hangulataiban. Sokan úgy emlékeznek a mai napig a helyre, hogy itt rendszeresen óriási bulikat szerveztek szilveszterkor. Az Esti Hírlap ezekről jó előre hírt is adott, hogy ezzel is asztalfoglalásra biztassák a potenciális vendégeket.
Nem csak zenei, hanem filmes emlékezete is akad a helynek. Bánki Zsuzsa a férjével Barlay Gusztávval az Old Firenze mellett, a Táncsics Mihály utca 10.-ben lakott, és az ő elmondásukból tudjuk, hogy magának a vendéglátóhelynek a homlokzata a szomszédos házhelyekkel együtt több nemzetközi produkcióban is feltűnt. Aztán Várkonyi Zoltán Sellő a pecsétgyűrűn című kémfilmjét is többek között ebben az utcában forgatták, valamint az osztrák megbízók által koordinált Piroschkával Magyarországon című filmet is. Anthony Quinn a Huszonötödik óra című filmhez is használta az Old Firenze utcarészletét, ahogyan Alberto Lattuada olasz rendező Fraulein Doktor című alkotásának is díszletül szolgált a közeg. 1968-ban John Frankenheimernek a Fixer című filmjéhez például az Old Firenze homlokzatára felkerült egy orosz nyelvű cégtábla: "Damszkij parukmaker". Visszatérve a "nem élhetek muzsikaszó nélkül" kádári hangulatvilágához, 1980-ban már az úgynevezett Gombkötő-Oláh banda zenélt itt esténként. Mellettük Csuti Rigó László és Gáborás Zoltán is megfordultak a helyen, utóbbi a Kristály étterem zenekarát vitte, de a Bartha trió is visszatérő vendégként volt ismert.
Meg kell jegyezni, hogy közel, a Fortuna utca elején, a 3-as szám alatt található épületben működött a turistacsalogató Pest-Buda Vendéglő. A korszak notabilitásai részben a hirdetéseknek is köszönhetően a fővárosi színházak meglátogatása után ebben az étteremben költötték el vacsorájukat, utána a baráti társaságok vagy a családok fiatalabb tagjai az Old Firenzébe jártak át mulatni. A korszak hivatalos nyitva tartási rendje alapján ezen a helyen reggel ötig engedélyezték az élőzenét és a táncot. Az 1960-as évek végétől ezért is hirdették úgy a helyet, hogy itt a zenészek négy műszakban, egy nonstop bárban dolgoz(hat)nak.
Miskolczi Miklósnak a rendszerváltáskor megszületett könyvéből tudjuk, hogy az 1980-as évek elején a helyen az egyik legnépszerűbb fellépő Ludomil Béla volt. Az 1980-as években Bába Józsefnek köszönhetően már diszkózene is szólt rendszeresen éjszakánként, mégpedig a hely 1981-es szerződéses üzletté válása után. A nyolcvanas évek közepére aztán részben átépítették, játékgépekkel és flipperekkel tömködték tele. Ebben az időszakban már presszóként is működött délelőtt tizenegy órától délután ötig, azt követően lemezekről szólt a diszkózene, majd 11 órától indultak az élőzenés műsorok.
Vadász Zoltán, a Dél-Budai Vendéglátó-ipari Vállalat igazgatója 1981-ben úgy nyilatkozott, hogy az Old Firenze a többi budai kocsmához képest nem ment feltétlenül gazdaságosan. Amíg a Bartók Béla úti Mészöly-sörözőt szerződéses üzletként 5,6 millióért lehetett a versenytárgyaláson eladni, addig az Old Firenzét 1,6 millióval hirdették meg, a végén pedig 3,9 millióért tudták kiadni. Az 1970-es évek második felében létező üzletmenet alapján először 2,3 millió forintra taksálták a helynek a bérleti díját. Az 1980-as évek elején, a Presztízs-ügy idején bérlettel élő Farkas Dezső évekig sikeresen működtette, ő az évtized második felében a Kacsa étteremben már újra zongoristaként dolgozott a Fő utca 75. szám alatt.
Az 1981-es kisvállalkozási törvény életbe lépését követően tehát szerződéses üzletként működött az Old Firenze a Dél-Budai Vendéglátó-ipari Vállalat 166-os számú üzleteként, amelyet az akkori rendszerben I. osztályú helyként határoztak meg hivatalosan. Az 1970-es évek derekán ez a minősítés nem jelentette magától értetődően, hogy a korszak "társadalmi ellenőrzési tevékenységet" végző szerve, a Népi Ellenőrzési Bizottság, ne talált volna rendszeresen szabálytalanságokat a helyen. Visszatérő problémának számított például, hogy az üzletben dolgozóknak nem volt formaruhája, valamint a helyiség külső megjelenését előszeretettel nevezték piszkosnak és kopottnak - mintha ezzel az alapvető normák be nem tartásával az üzemeltetők áthágták volna a társadalmi közmegegyezést. Eközben akadtak megújítási szándékok is a hellyel kapcsolatban: a vendéglátó-ipari vállalat szervezéstechnikai főosztálya már az 1970-es évek második felében megkezdte a modernizálását. Ennek jegyében az ablakok üvegezése, a speciális megvilágítások mellett portáltáblák beszerelése is megvalósult. A hely nevében szereplő Old szócskát az államhatalom képviselői pikírt megjegyzésekkel az ódon hangulattal teszik egyenlővé, így vádolva meg az ott dolgozó vendéglátósokat, hogy ennek a helynek az állagmegóvása nem felelt meg a szocialista elvárásoknak. Mindenesetre a hely a népi ellenőrök informális hálózatában és a szervezeti memóriában kifejezetten enigmatikussá vált, viszont a korszakban az elsők között itt fordulhatott elő az is, hogy az ellenőröket tudatosan akadályozták a pincérek és pultosok.
Ez már az az időszak, amikor majd mindennap szerveztek itt illegális szerencsejátékot, és a partikban a nálunk vendégeskedő külföldiek is részt vettek. De igazán az úgynevezett Presztízs-ügy miatt vált hírhedté a hely. Ennek keretében több mint 170 bűncselekményt, ebből 143 betöréses lopást követtek el többek között azok, akik az Old Firenzét is látogatták, az okozott kár meghaladta a 21 millió forintot. Eljárás alá vontak 85 gyanúsítottat, közülük 48-an már büntetett előéletűek, 12-en pedig veszélyes bűnözők voltak. Nem véletlen, hogy Szöghy Katalin a Népszabadság hasábjain 1983-ban a következőképpen fogalmazott:
Aki már sok éve nem járt a Várnegyedben lévő hangulatos Old Firenze bárban, úgy emlékszik rá, mint csendes szolid szórakozóhelyre, és igencsak meglepődik a hír hallatán: ez a bár időközben - az Omnia eszpresszóhoz hasonlóan - hosszú időn át kiterjedt és egymással sok szálon kapcsolatban álló betörőbandák találkozóhelye lett.
A belépéskor ugyanis már egy erősebb borravaló sok mindent elárult a vendég anyagi lehetőségeiről, akárcsak a hasonló eljárása az italrendelésnél. Ez volt az első jel a helyen "utazó", helyesebben üldögélő vagy mulató betörők számára. Innentől jön a visszafejtés: a ruhatári kabát beazonosítását követően, amennyiben azokban okmány maradt a lakcím beazonosítása gyerekjáték volt, indulhatott a mutatvány. Mivel az "arisztokratánk" itt mulat, a lakás üres, így "meg is lehetett csinálni" a helyet. Kész szervezeti rendje volt a dolognak, kezdve a kifigyelőtől - ha esetleg távozni akarna idő előtt az illető - a tartóztatóig (azaz további kedvcsinálóig). Bár a szórakozóhely a betörők számára tippadói csomópont volt, gyakran az idelátogatók voltak saját maguk "lerántói", hiszen a korban a gazdagok még nagyon szívesen adták jelét, hogy dőzsölnek, továbbá a valutához, főleg keményvalutához közel álló hazai vállalkozók is csoportosultak az Old Firenzében. Ha nem a mulatozás éjjelén nyomták fel a lakásaikat vagy a villáikat, akkor később. Rendőrségi anekdota szintjére is emelkedett ez a logisztika, avagy volt olyan, hogy amikor az Old Firenzében csöngött a telefon, és a pincér fölvette, utána elkiáltotta magát:
Uraim, valamelyik betörő kerestetik!
De egyszer minden kádári film noir véget ér, így az Old Firenze sem kerülhette el azt, hogy a rendszerváltás ne hagyjon rajta nyomot. Közvetlenül az 1989-es változásokat követő két évben megindult a hely átalakítása, amely aztán formailag nem szabályosan fejeződött be az évtized elején. Ligeti Imre, az I. kerület 1990 és 1994 közötti polgármestere már a munkák megkezdésekor nehezményezte, hogy nincs szabályos engedélye az átalakítást végző vállalkozóknak. A helynek ekkoriban Gyomai Miklós volt a képviselője, a következő években pedig Sorbán Péter és Szöllősi Mihály közösen vette át ezt a tevékenységet, illetve az önkormányzat műszaki osztályával való harcot, amelynek köszönhetően később Király étteremként nyílt újra.
Az Old Firenze telefonja innentől máshol csörgött már a betörőknek.
A cikk szerzői, Böcskei Balázs és Bezsenyi Tamás a Tangó és Kes podcast házigazdái
