Hiába szállt le a villamosról, a tinédzserek utánamentek, és tovább fenyegették.

rtl.hu

Az esetről készült videóban az látható, hogy az elkövetéskor 14 éves fiú és társai – egy szintén fiatalkorú, valamint egy akkor még gyerekkorú lány – 2022 júniusában a XIV. kerületben felszálltak az Örs vezér tere felé közlekedő villamosra. A fiatalok odamentek a sértetthez, leültek köré, és szinte nyomban inzultálni kezdték őt. Egyikük például feltette a lábát a nő ülésére, majd a gyerekkorú lány a cipő talpát törölgetni kezdte a sértett pólójával, miközben mindannyian nevettek.

A nő ekkor felállt, odébb akart menni, de a fiatalkorú fiú elé tette a lábát. A nő hiába kérte, hogy engedje el, miközben a kezével hárító mozdulatot is tett a vádlott felé. A fiú ekkor felállt, a sértett után lépett, és ököllel az arcon ütötte, miközben társai káromkodva szidalmazták a nőt. A nő a következő megállónál leszállt, de a vádlott és a társai követték, tovább szidalmazták és fenyegették. Amikor utolérték, azt követelték tőle, hogy térdeljen le előttük. A nő próbált tovább menni, a fiatalok azonban nem engedték, körbevették, majd az egyikük meglökte, aminek hatására a nő elvesztette az egyensúlyát, és a bokorba esett. A sértett megijedt a támadók létszámbeli és fizikai erőfölényétől, ezért nem mert ellenállni, inkább engedelmeskedett nekik, és letérdelt előttük. Ezt követően a vádlott és társai távoztak a helyszínről.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Részlege a 14 éves fiút csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével, valamint könnyű testi sértés vétségével vádolja, és vele szemben próbára bocsátást, valamint a próbaidő tartama alatt pártfogó felügyelet elrendelését indítványozta. Fiatalkorú lány társával szemben az ügyészség az eljárás 2 év próbaidőre történő, feltételes ügyészi felfüggesztéséről határozott. Harmadik, gyermekkorú társuk életkora miatt nem büntethető.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!