Durván megütött egy, a fesztiválon dolgozó ápolónőt egy férfi a Balaton Soundon - derül ki a Somogy Megyei Ügyészség közleményéből.

A 25 éves szlovák férfi a barátaival érkezett a fesztiválra Zamárdiba, ahol a sátruk elfoglalása után annyi alkoholt fogyasztott, hogy a mentősök a fesztivál területén felállított egészségügyi sátorba vitték.

A sátorban minden ágy foglalt volt, ezért a földre tették, majd amikor felszabadult egy hely, oda akarták fektetni. A férfi először együttműködött, majd

minden előzmény nélkül a neki segítő ápolónőt ököllel úgy arcon és orron ütötte, hogy a nő a földre esett.

Ezek után a férfi el akarta hagyni a sátrat, de a biztonsági őrök feltartóztatták.

A szlovák férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és más bűncselekmény miatt

2 évi börtönbüntetésre ítélték, melynek végrehajtását 3 évre felfüggesztette, valamint 3 évre kiutasították az országból.